Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3. szám - Ittzés Mihály: Emlékek, találkozások
Ittzés Mihály Emlékek, találkozások __ Forrás « *i lőször találkozván a kecskeméti (helyesebben Bács-Kiskun megyei) folyóirattal, nem sokkal azután, hogy 1970-ben kecskeméti lakos lettem, némi ellenérzéssel fogadtam. Nem a tartalma, az „iránya”, hanem pusztán a címe miatt. Úgy éreztem, nem igazán illik e helyhez. Hosszabb-rövidebb ideig megjelenő elődeinek neve jobban kötődött e tájékhoz: Kiskunság, Aranyhomok. De Forrás? Erre a szélhajtotta, de mára megszelídített buckákkal ékes homokhátságra minden jellemzőbb lehet, mint a forrás, a tiszta, friss vizet felszínre hozó-eresztő földtani-földrajzi alakulat. Talán nem puszta elménckedés, ha a folyóirat címéül negyedszázada választott szó többféle jelentésén tűnődünk egy kicsit. Talán épp a hiányérzet késztette az alapítókat, hogy ezt a szót írják lapjuk címoldalára? Nyilvánvaló, hogy az első pillanatban minden utánagondolás nélkül mindenkinek ez a sokszor használt és szimbolikus jelentés jut eszébe, bár ezt csak második helyen említi a Magyar értelmező szótár (Akadémiai Kiadó, Budapest. 1992. I. 429. 1.): „a földből természetes úton előtörő víz és ennek helye.” Hát igen, efféle földrajzi jelenséggel bizony aligha dicsekedhet ez a vidék. Hol vannak itt dombok, hegyek, sziklák, a források igazi lelőhelyei? Legfeljebb ásott vagy fúrt kutak hozzák felszínre az ivó- vagy a gyógyító vizet. Miért hát, hogy erre a névre gondoltak a lap keresztszvXei? (Bocsánat: 1969-ben inkább csak azt mondhatták magukról: névadó szülei, vagy röviden: névadói.) Talán nem is erre az értelmezésre gondoltak, hanem a szó más jelentését vették figyelembe? Például azt, amit az Értelmező szótár az első helyen hoz: „Az a tény, hogy v[ala]mi forr”. Forrhatott-e valami abban az időben az irodalmi, a művészeti vagy a társadalmi életben? (Hacsak nem a méreg egyesekben...) Vagy éppen csak a vágy volt meg 1968 bimbójában megfagyott tavaszi eszméinek folytatására? Igaz, később újra meg újra voltak esetek — amelyeknek már magam is tudója-tanúja lehettem —, amikor bizony a hűvös forrás vize vagy legalábbis körülötte a levegő felforrósodott egy-egy szociológiai, politikai színezetű cikk, könyörtelenül tényfeltáró dolgozat miatt. Sokan drukkoltunk sikerének, a szókimondás eredményességének, értetlenül állván a hatalom képviselői előtt, még ha működött is sokunkban az óvatosság ösztöne: nem kell az oroszlán bajszát túlságosan húzogatni... De a „helyettem kimondták” következményektől tartó, riadtan is felszabadító érzése jótékonyan hatott emberi, nemzeti, társadalmi öntudatunk ébrentartására. A többnyire színvonalas — bár mitagadás, ritkán elsőtől az utolsó oldalig elolvasott — irodalmi, kritikai, művészeti írások mellett éppen ezek a tények bocsáttatták meg velem a névválasztás „stílustalanságát”, s legkevésbé sem az a tény, hogy 1977-től engem is szerzői közé fogadott a folyóirat szerkesztősége. Nézzük még, a szótárban említett tucatnyinál is több lehetőség közül jelenthetett-e mást is az alapítók számára és munkájuk folytatóinak a folyóirat címe? A 4. 93
