Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 2. szám - Csató Károly: Kiáradás (elbeszélés)

gyűlni kezdett, olyannyira, hogy míg korábban egy kőhajításnyinál nagyobb távolságra csak gyaloghintóval tudott elmenni, s ujjai nem bírtak beletépni a sült bárányhúsba, hogy egy falatot kiszakítsanak, addig mozgása könnyed és rugalmas lett, keze pedig olyan ügyes, mint egy kézművesé, aki finom díszítéseket farag elefántcsontba. Akaraterejéért, teste és lelke felszabadításáért Plótinosz a legnagyobb dicséret szavaival illette, példaként állította azok elé, akik hiú könnyelműséggel jelentették ki, vagy csak eldicsekedték alkalmi csodálóiknak, hogy filozófiával akarnak foglalkozni, mint az alexandriai Sze- raphión is, aki csupa szellemi hiúságból előbb szónoklással próbálta magát másoknál különbnek elhitetni, majd filozófusokat hallgatott, de maga képtelen volt a harácsolás szenvedélyétől és a pénzimádattól megszabadulni.

Engem, a Türoszból száműzött Porhürioszt, aki élete társával, a mindenki által gyönyörűnek tartott ephezoszi felszabadított tanító rabszolganővel, Ant- hénia Poimanórával és leánygyermekünkkel, Didával menekült e városba, javakban ugyan szegényen, de szellemiekben, erkölcsiekben gazdagon érkeztem, minket szintén a legkedvesebb barátai közt tartott számon; engem szerény képességeim és a filozófiában szerzett jártasságom miatt még arra is méltónak talált, hogy írásait elrendezzem, ugyanis, ha ő egyszer már valamit papírra vetett, azt többet nem olvasta el, mert a látása igen gyenge volt, és emiatt sokat szenvedett. Ha írt, csak a szellemére ügyelt, gondolatai áradására, nem a helyesírásra, hogy egybe ír valamit, vagy külön, hogy hol, milyen ékezeteket kell használni, ezért aztán nem csak egyes szavakat, de olykor egész sorokat és mondatokat is egybe írt, amit aztán nem kis munkába került kibogozni. Amíg én mellette voltam, ezen a szokásán nem változtatott, de nem is adta jelét kételkedésének, hogy talán gondolatait nem a legpontosabban rendezem mondatokba, ragyogó szelleméhez méltó ékes görög nyelven és helyesírással. Nem mondta, de mindig éreztem, amikor egy tekercset átnyújtott, hogy tanításaiból elsőként engem részesültet, még akkor is, ha egy-egy tétel kifejtését szóban már hallottam tőle, sőt, azon már napokig vitatkoztunk, esetleg tőlem származtak azok a kérdések, amelyek megválaszolásán hetekig, hónapokig gondolkodott, s amikre minden lehetséges összefüggésben kitért eszmefuttatásai alkalmával. A legprofánabb kérdésekhez is azonnal tudott filozófiai síkon közelíteni, ha olyan kedve volt, de a filozófiai problémákhoz csak filozófiai síkon közelített, profanizálva soha.

5. Titokzatos ember volt ő, de nem azért, mintha bármit is el akarna előlünk titkolni, hanem azért, mert a maga feje után járt még olyan kérdésben is, hogy tudni kell-e ki, mikor és hol született? Nem mondta meg születése napját és hónapját, nehogy áldozattal vagy lakomával ünnepeljük, viszont Szókratész és Platón születésnapi ünnepsége alkalmával mindig áldozatot mutatott be és lakomát ültünk, amelyen a legjobbak beszédeket olvastak fel. Több beszélgetésből tudtuk meg, hogy huszonhét éves korában fordult figyelme a filozófia felé, mert nem találta helyét a világban. Nem talált sem mestert, sem ideákat, sem nemes küzdelemre méltó társakat Alexandriában. Az akkori írásai titkok; a kívülálló számára szinte teljességgel érthetetlenek.

,, Világ, könyörögj érettünk, bűnösökért, mindörökké könyörögj, mert a soha meg nem váltott szegényei a történelemnek ott kóborolnak a kenyér-és-bor- pusztákon, ott a közelmúlt a villámok alatt, bronz lélekvesztőkben, a lélek nagy evezőcsapásaitól és a megingás félelmétől összeszorított fogakkal köny26