Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 12. szám - A Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep XX. évfordulójára - Sári Katalin: Műhelybeszélgetések (Beszélgetés Turi Endrével, az Alkotóműhely igazgatójával; Gergyádesz Lászlóval, az Alkotóműhely művészeti titkárával; Ötvös Nagy Ferenc képzőművésszel, az Alkotóműhely ötvösműhelyének vezetőjével

tésével. Túri Endrének is oroszlánrésze van abban, hogy annak idején nemcsak a zománcművésztelep művészeti részével, hanem a zománccal is foglalkozott.

Rendkívül szerteágazók ezek a gondolatok! Mert a zománcot én nem csak olyan anyagnak tekintem, mint egy anyagot a sok közül - jóllehet egyenlő azokkal -, de nem azt jelenti a zománcmű készítése, hogy nem akvarellt, grafikát vagy szobrot készít az alkotó, hanem zománcművet. Itt rendkívül fontos a technika, a technológia. Nem elég, hogy valaki kitalál valamit, hanem azt rögtön anyagban kell látnia. Ez olyan, mint a színházban, ahol a szakembernek rögtön szerepekben, szereplőkben, helyi adottságokban kell gondolkodnia. Tehát ami a tűzben piktúrálódik - az új minőség! A nyolcszáz fok körüli kemencében új minőség keletkezik.

A zománcművészet nemcsak technika, hanem új gondolkodásmód! Ahogy az oxi- dok szerveződnek, ez is varázslatos új minőséget ad; úgy sokszorozódik a zománc sokszínűsége. Önvallomásunk is így alakult ki sok-sok éven át, mint ahogy a zománcot is meghatároztuk mi magunk - sok vita útján. Vallomásunk röviden: találkozást segítünk elő! Mégpedig a zománc végtelenül sokszínű lehetőségeinek találkozását! És a művészek is ilyen sokszínűek, mint maga a zománcművészet! Mivel végtelen ez a skála, ezért mindenki megtalálja a maga alkotási lehetőségét.- Van-e kitekintési lehetősége a zománcművészeti műhelyben dolgozóknak? Vajon működik-e a kecskemétihez hasonló zománcművészeti alkotóműhely máshol a világon?- A kecskeméti zománcművészeti műhely kicsit etalonnak is tekinthető, mert például már a volt Szovjetunióban - létrehoztak ilyen műhelyt -, de a világban működő zománcműhelyek közül így pontosan egyik sem működik. Mert igazándiból mi még idealisták vagyunk! Közösségi elveink vannak! Bízunk abban, hogy segíthetünk egymásnak! Mutathatunk újat egymásnak! Uram bocsá’, holtponton lévő művészeket át tudunk billenteni a holtponton, hogy utána kedve legyen alkotni. Tehát a levelünket nem úgy kezdjük, hogy ennyi és ennyi összeget kell befizetni, és csak akkor jöhet a művész! Mi próbálunk „disztingválni”, beszélgetni. Van olyan művész, aki hozzájárul a költségeinkhez, van, aki nem. Ez olyan, mint Tóth László nyomdája Kecskeméten a két világháború között: kedvezménnyel adta ki éveken keresztül Németh László műveit, másokkal meg megfizettette.

Nekünk nagy mecénásunk a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, és nagyon sokat köszönhetünk neki. De - természetesen - ehhez hozzá kell termelni a magunkét.- Ezek szerint a műhely úgy hívja meg a művészeket, hogy elmondja, mit tud számukra nyújtani?- Igen. Éz saját egyéniségünkből — Túri Endre, Pap Gábor - és az én egyéniségemből következik, hogy mi adunk. Én hiszek abban, hogy ember és ember között úgy jöhet létre kapcsolat, hogy először ad. Úgy, mint ahogy régen a magyar paraszt hellyel, ennivalóval kínálta a vendégét! Mert utána ez „bejött”! S mint a négyszázéves angol fűnyírás vagy a Kodály-módszer, úgy ez is fogalommá válik!

Nem hittük, hogy életünkben ebből lesz valami, de úgy tűnik, talán megvalósul az álmunk. Nem ok nélkül reménykedünk; igaz, rengeteg gondunk, problémánk van. Amint ön is látja, nem márványkővel van kirakva a zománcművészeti műhely, de azért igyekszünk két dologgal kompenzálni a még meglévő hiányosságokat: jó zománc és szakértelem összpontosul itt, és szeretjük az ide érkező művészeket. Ez olyan hangulatot hoz létre, ami előbb-utóbb megteremti a miliő jó irányba való elmozdulását. Ez olyan, mint a sok-sok mennyiségi munka, amely bizonyos idő után új minőségbe csap át.

Ha mi csak siránkoztunk volna mindig, itt ma semmi sem lenne! S hogy mit értünk el húsz év alatt? Van egy közel ezer műből álló, világon egyedülálló kortárs zo104