Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 12. szám - Vasy Géza: Versekhez közelítve VIII. (Borbély Szilárd: A bábu arca; Csontos János: Menekült iratok; Darvasi László: Horger Antal Párizsban, A Portugálok; Fazekas Katalin: A Város kapui felé; Gál Ferenc: A kert, a város és a tenger; Kántor Zsolt: Aggályok; Kun Árpád: Bál; Lackfi János: Magam; Léka Géza: Amíg a szó megtalál; Medgyesi Gabriella: Párhuzamosok hullóban; Méhes Károly: Szombat délután; Novák Béla Dénes: Utolsó aperitif; Pálinkás István: Követ hoztam; Parcsami Gábor: Gyermekcsontok, zanzánia; Payer Imre: Létbesurranó; Térey János: Szétszóratás, A természetes arrogancia)
Vasy Géza Versekhez közelítve VIII. Pályakezdő költők színrelépésének sem a megállapodott, sem a változásokkal jeleskedő korszakok nem szoktak kedvezni. Ám mégis, az állami könyvkiadás, s méginkább könyvkereskedelem viharos összeomlása ellenére, a kilencvenes évek elejének magyar irodalmában nem nehezebb a korábbi évtizedeknél az első önálló verseskönyvhöz való hozzájutás. Olyannyira nem, hogy több ilyen mű jelenik meg, mint a hetvenes-nyolcvanas években. A folyóiratok is sokkal többen vannak, tehát sokkal inkább tudnak figyelni az indulókra, sőt, maguk az indulók is alapíthatnak lapokat, s ezek, még ha rövid életűek is, fontosak lehetnek az erő felmérése, a célok kinyilvánítása miatt is. Van mégis valami, amiben sokkal rosszabb a helyzet, mint akár 4—5 éve. Ez pedig a megjelenő mű fogadtatása. Az a néhány száz vagy ezer példány, amennyiben egy kötet megjelenik, általában elfogy, kritikai visszhangja azonban inkább csak néhánynak van. Igaz, nem csak a pályakezdők szenvedhetnek ettől a kritikai helyzettől, de őket sújthatja ez a leginkább, hiszen a bármilyen tudomásulvételtől is elesnek. S azért is kár, hogy ez így van, mert a sok kötetben sok tehetség is jelentkezik. Aligha csak a nagy számok törvényéről van szó, s aligha csak valamiféle dacos tiltakozásról: a vers, a költészet ma sem halhat meg, hiába próbálják annyian eltemetni. Új nemzedék is jelentkezik, a huszonéveseké, s máris legalább annyira sokarcúak, mint a század magyar lírája. E sokaságból villant fel jó néhány arcot az itt következő szemle, az 1991—92-ben megjelentekből válogatva. A szokásosnál tömörebben szólva egy-egy szerzőről, vállalva a tévedést is, de mégis: hadd támadjon rés a visszhangtalanság falán. Borbély Szilárd: A bábu arca Kötetnyi vers, s a kötetet megforgatva Történet címmel kötetnyi esszépróza olvasható e vitathatatlanul tehetséges pályakezdő műkettősben. Debreceni antológiában, ottani egyetemi kiadványként önálló kötetben is bemutatkozott már a szerző, de azok kevésbé jutottak országos nyilvánossághoz. Ezúttal a versekről, pontosabban versprózákról essen szó. Verspróza és esszépróza fogalma is mutatja, hogy a szerző a műnemek egymásba oldására törekszik, s az „értekező” jelleg — ha más-más módon is, a kötet mindegyik felében felismerhető. A versek alcíme, szinte műfaji megjelölése: Vázlatkönyv, de semmiképpen nem a művek kidolgozottságának mértékére utal, inkább egy lehetséges költői pálya prelúdiumára, amelyet szükségszerűen követ a fúga. Csak itt fordított a kötet felépítése: a második ciklus, a Zártformák tekinthető inkább bevezetésnek, s az első, a Változatok ugyanarra igazi zártformának. Mindamellett igen erős a rokonság a két ciklus között. Az első út egy olyan abszolút költészethez, amelyben a világ és az alkotás gondjai megoldhatóak, s amelyben személyesség és személytelenség konfliktusa is feloldható az esztétikumban, a bizonytalanságok ellenére is biztos szépségben. A második ciklus sokkal inkább kérdező jellegű, alapproblémája a vers, az alkotó, az alkotás. A 102
