Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 12. szám - Sztrinkó István †: A magyar ház táji típusairól (Zentai Tünde: A parasztház története a Dél-Dunántúlon)

zetvétel radikalizmusa, amit Ady Endre énekelt meg, s amit kivétel nélkül minden­kinek meg kellett tanulnia - filmen, vász­non, papíron vagy szemben a megformálás­ra váró márványalakkal. (Jelenkor Irodalmi és Művészeti Kiadó - Forrás Kiadó, 1992) Mák Ferenc A magyar ház táji típusairól Zentai Tünde: A parasztház története a Dél-Dunántúlon Az utóbbi időben a számukban egyre job­ban fogyatkozó néprajzi kiadványok közül eddig legkevésbé talán a népi építészeti munkákat érte el az apály. Kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy a magyar néprajzi ku­tatás egyik legerősebb ágát jelentik a népi építészeti vizsgálódások. Nem véletlen ez, hiszen miként Vajkai Aurél írta: „Alig van a nép műveltségkincsének még egy tárgya, amely oly sok vonatkozásban állana pa­rasztságunk életével, mint a ház. A ház vé­di meg az embert az időjárás viszontagságai ellen, itt táplálkozik, itt pihen meg, itt al­szik, élete egy részét házában tölti el. A pa­raszti élet lényege a munka, és e területen a háznak jelentősebb szerepe van, mint egyebütt.” A népi építészet ilyen funkcionalista szemléletű megközelítése mellett mindig je­lentős volt a népi építőgyakorlat, a tudás- és ismeretanyag kutatása is, mely elsősor­ban az anyag-szerkezet-forma hármas meg­határozottság táji változatait igyekezett fel­tárni. Ehhez kapcsolódóan érdemes felidéz­ni a néprajzkutató Kós Károly gondolatát: „Az építkezés az emberi kultúra fejlődésé­nek és helyi változatainak tömény kifejező­je. így az adott nyersanyagok és technikai ismeretek határain belül az életmóddal és igényekkel együtt alakuló építkezés - épü­letek és építőmódok - a néprajz számára el­sőrendű kutatási terület”. Népi építészeti monográfiáink sora tük­rözi ezt a felfogást. A tematikus vagy táji feldolgozásokat tovább gyarapítja a közel­múltban megjelent, a Dél-Dunántúl népi építészetét bemutató kötet is. Számos korábbi, kisebb-nagyobb publiká­ció eredménye mellett elsősorban saját kuta­tásainak tapasztalatait összegzi ebben a munkában Zentai Tünde. A terepmunka so­rán végzett megfigyeléseken túl nagyban tá­maszkodott a levéltári forrásokra. így a régió háztörténetét hitelesen tudja időben vissza­követni a 18. századig. A régészeti előzmé­nyek számbavétele után ettől az időtől kezd­ve bontható ki részletgazdagon Somogy, Tol­na, Baranya és Dél-Zala vidékeinek házkul­túrája. A monográfia egészét meghatározza a kö­vetkezetes és tudatos történeti szemlélet. Valamennyi fejezet (Falanyag és falszerke­zet, Tető, Tüzelőszerkezetek és füstelveze­tés, Alaprajz, Ajtók és ablakok, Külső meg­jelenés, díszítés) a népi építészet egy-egy meghatározó összetevőjének részletes törté­neti-néprajzi elemzése. Sokszínű népnyelvi anyag, rajzok és fényképek teszik teljessé a bemutatást, s mindez annak érdekében, hogy megrajzolható legyen a dél-dunántúli parasztház története, változása és fejlődése, összevetve a szomszédos területek házkul­túrájával. A Dél-Dunántúl építőkultúráját az Ár­pád-korban ugyanazok a jegyek határozták meg, mint az ország más területein. Általá­ban 3x4 méteres, földbe mélyített épületek maradványait ismerjük, de felmenő falú há­zak nyomai is előkerültek. A 14. századtól a megfogyatkozó régésze­ti adatok mellett főként az írásos források­ból hámozhatok ki a házra vonatkozó isme­retek. így például az e korból származó ok­levelek a földesúri hatalmaskodások kap­csán jobbbágyhózak elviteléről szólnak, ami faszerkezetes, felmenő falú házak meglété­re utal. A 15-16. századokban a korábbi egyhe- lyiségű füstösház kamrával bővült, s a ház­ban elterjedtté vált a korabeli fejlettségnek megfelelő tüzelőberendezés, a kályhasze­mekből álló kályha. Ebben az időben való­színűsíthető - a nagy mennyiségű előkerült kályhaszem alapján - a ház további bővülé­se, az Alföldről jól ismert szoba funkciójú helyiséggel való gyarapodása. Á 18. századot a faszerkezetű faltechni­kák gazdagsága jellemzi, ám a korszak vé­gén már megkezdődik a faépítkezés hanyat­lása. Az erdőtörvény, majd Mária Terézia azon rendelete, mely szerint a jobbágyok 95

Next

/
Oldalképek
Tartalom