Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - 110 éve született Kodály Zoltán - Móser Zoltán: Az Eötvös Collégium és Kodály (tanulmány)
/iáidban írta le a következő apró kis esetet: „Az erdőben kakukk szólt... Dorka megállt, figyelt, felemelte mutatóujját: - Kvintben szól. Ritkaság. Rendszerint tercben szokott. Ez volt a leghosszabb magyarázatok egyike, amelyet Dini Dorkától hallott.” (Dini = Laczkó Géza, Dorka = Kodály Zoltán). A fenti idézet után, még mielőtt a többi emléket is felidéznénk, és a többi kollégista társat, kollégát is számba vennénk, úgy illik, hogy nagynevű tanárairól is szóljunk röviden: ki, s mire tanította Kodályt? „Esztétikából, irodalomból Beöthy Zsolt, irodalomból az első két évben Gyulai Pál óráit látogatta. Nyelvészetet Simony i Zsigmondnál és Szinnyei Józsefnél hallgatott. Német irodalomból Henrich Gusztáv, német nyelvészetből Petz Gedeon volt a tanára. Egyetemi évei alatt érdeklődése kiterjedt a kultúrtörténet, művelődéstörténet, ritmika (verstan), a logika körére is. (...) A kollégiumban Gombócz Zoltán a magyar szakvezető tanára, aki finnre, franciára és angolra tanítja... aki alig idősebb tanítványánál.” Gombocz Zoltán a kollégák, barátok és tanárok közé helyezendő, csakúgy, mint a később nagyhírű irodalomtörténész, Horváth János, aki IV. éves tanár úr volt, mikor Kodály még csak gólya. Most, midőn Kodály szoba- vagy évfolyamtársainak nevét felsorolom, valósággal megremegek, mert ehhez hasonló névsort - társakat vagy barátokat - talán csak Petőfi, vagy a reformkor egy-egy neves képviselője tudna felmutatni. Mert Kodály évfolyamtársai között ott volt Gerevich Tibor (művészettörténész) Gombocz Endre (botanikus), Szabó Dezső (író, a két világháború közötti magyar irodalmi élet egyik vezéralakja), Szekfű Gyula (történész) Zemplén Géza (természettudós). De fiatalabb kollégista társa Bauer Herbert (később Balázs Béla nevet vett fel), Kuncz Aladár és Laczkó Géza író is. * * * Laczkó Géza visszavezet bennünket a Csillag u. 2-es számú bérházhoz, ahol el is időzünk egy darabig. A Valóság című folyóiratban 1978-ban megjelent visszaemlékezése felejthetetlen képet, képeket rajzolt a régi kollégiumról, annak életéről. Biztos vagyok benne - jóllehet, elsősorban Kodályra figyelünk - az olvasóban sóvárgást, óhajt ébreszt: bárcsak ott lehettem volna, bárcsak ilyen kollégiumba járhattam volna vagy járhatnék! S mert annyira élményszerű Laczkó Géza leírása, egy rövid időre akár ott is érezhetjük magunkat, mint az események részese, résztvevője. Kezdjük a már említett épület szürkeségével, az első látvánnyal, ami aztán kivirul, kivilágosodik az emlékek fényében. ,Az első, amit meg kellett állapítanunk - írja Laczkó Géza -, az volt, hogy a kollégium valószínűleg inkább szellemi, mint anyagi valóság, mert a Csillag utca ronda kis utca, egyik vége a Lónyay utca torkolatába nyúlik, a másik a Vámház körúti nagycsarnok mögöttes terére, ahonnan hajnalonta egészen vidéki kakaskukorékolás hangzott fel a 2-es számú bérházba, ahol a kollégium az első emelet egy részét, a második és a harmadik egész emeletet bérelte, azaz polgári lakásokat, többnyire háromszobásokat, a maga céljaira átalakítva.” ,.Mielőtt továbbmennénk, meg kell valami lehetetlenre kémem olvasóimat. Nevek fognak itt felmerülni, nevek, amelyek ma már sokat jelentenek Magyarország és Európa tudományában, irodalmában és művészetében, de akkor, 1903-ban úgyszólván alig volt tartalmuk (vagy nem sokkal több annál, hogy az egyik negyedéves modem szakos, a másik vdögész-koca” - értsd: természettudomány szakos gyakorló tanár - meg ilyesmi.) így például egy hallgatag, különös fiatalembert sokáig hívott a kollégiumi közvélemény Kotkodálynak, míg a világhírű Kodály Zoltán lett belőle. (...) Kérem tehát olvasóimat, ne mai tartalmukkal zöngessék a neveket, viselőik mindnyája csak kollégisták voltak... 53
