Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - 110 éve született Kodály Zoltán - Móser Zoltán: Az Eötvös Collégium és Kodály (tanulmány)
A Collegium első kurátora Eötvös Loránd, igazgatója a fizikus Bartoniek Géza volt. „Bégé Úr” - ahogy a diákok nevezték, legalább olyan neves és legendás alakja volt a kollégiumnak, mint maga az épület, az ott megteremtett szellemmel együtt. Ez a szellem a hit és tudomány alapjaira épült, és ebben volt megtartó ereje is. Bartoniek Géza „a porosz mintára tervezett magyar oktatási rendszerben egy francia szellemiségű szigetet teremtett - írja ismertetésében Szíjártó István. Az intenzív tanárképző kitűnő tanulóknak, elsősorban vidéki szegényebb rétegekből vagy középosztályból származó tehetséges fiataloknak az otthona volt. Laczkó Géza, Jankovich Ferenc, Sőtér István, Szász Imre, Fodor András és mások szépirodalmi munkáiból ismerjük a kollégium életét, de a Collégium levéltára a tudományos igénnyel tájékozódókat is eligazítja a század neveléstörténetének abban a képződményében, melyet „Eötvös Collégiumi modellnek” is nevezhetünk. Az első kollégista nemzedékből Szabó Dezső, Kodály Zoltán, Szekfű Gyula, Horváth János, Gombocz Zoltán, Pais Dezső, Gyergyai (Szegő) Albert, Novobátzky Károly, Balázs Béla (Bauer Herbert), Laczkó Géza, Zsirai Miklós, Lotz János, Kuncz Aladár, a természettudós Zemplén testvérek nevét emlegetjük a legtöbbet, de fontos tudnunk, hogy az Eötvös Collégium már fennállása első tizenöt évében 135 vidéki középiskolának adott kitűnően képzett tanárokat. Szerte az országban - a történelmi Magyarország iskoláiban - ezek a kollégisták a szellem és tudás iránti tiszteletre nevelték növendékeiket.” Ez a szellem máig fennmaradt, sőt főnixként szemünk előtt újult meg. E sorok írója nemcsak azért vallhatja magát szerencsésnek, mert az Eötvös Collégium lakója volt - igaz, a legendás híréről csak utólag szerzett tudomást! -, de azért is, mert ha nem itt lakik, és e szellemből nem szív magába valamit, bizonyosan élete később egészen másként alakul, s talán Kodályhoz - Kodály megismeréséhez, megértéséhez - soha nem jutott volna el. E rövid vallomással, e megjegyzéssel gondolatban ismét a kollégiumban vagyok, és látok egy fotós-bölcsészt (ez én volnék), akinek a kollégium akkori igazgatója, Tóth Gábor a kezébe adja a féltve őrzött régi plakátokat, fakuló fényképeket, jegyzőkönyveket, hivatalos iratokat, hogy készítsek ezekről reprodukciókat. Egyúttal arra is megkért, hogy látogassam meg és fényképezzem le a volt Csillag utcai épületet. Emlékszem - illetve könnyű emlékezni, mert az a kép ott lóg bekeretezve az igazgatói irodában, és ott szerepel a kollégium színes katalógusában -, hogy az épület akkor nemcsak nem fogott meg, de komorságával egészen riasztóan hatott rám. Ezt aztán feloldották a régi fényképek, tablók, az átnézett visszaemlékező vallomások, amelyek egy vidám és komoly, nyugalommal teli kollégiumról adnak hű képet. A gólya-urakról, a farsangi mulatságokról, a Bégé-napi eseményekről (díszvacsora+színieló'adás+bál), ahol - és ezt minden volt kollégista betéve tudja - az 1904. február 16-án bemutatott NAGYBÁCSI című kollégiumi játékhoz Kodály úr „fütyülte a zenét”. Vagy egy másik alkalommal, amikor a Tosca paródiáját adták elő, ennek a zenéjét is Kodály komponálta, és mint karmester dirigálta is az előadás „ünnepi zenekarát”. Az emlékezők és a plakátok szűkszavú megfogalmazása őrzi ezeknek a régi mulatságoknak a hírét, de sajnos kotta nem maradt fenn. Kivéve egyet. Ugyanis Kecskeméti István az Országos Széchényi Könyvtárban ráakadt Kodálynak egyik, itt készült kéziratos partitúrájára, amely a Nyitány (?!) és Felvonásközi muzsika címet viseli. Ebben felcsillan már Kodály kontrapunktikus tehetsége. ,A magyar lánynak amerikai legénnyel való házasságáról szóló szöveghez igazodva ugyanis a zenében a .Debrecenbe kéne menni” s a .Yankee doodle” dallam ellenpontozza egymást.” Az emlékek között kutatva feltűnik Kodály későbbi legendássá vált szűkszavúsága is, amelyet egy apró eset jelez. Laczkó Géza életrajzi regényében, a Király52