Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - 110 éve született Kodály Zoltán - Móser Zoltán: Az Eötvös Collégium és Kodály (tanulmány)
110 éve született Kodály Zoltán Móser Zoltán Az Eötvös Collégium és Kodály Ha a szellem napvilága ragyog M. JLodály Zoltán 1900. júniusában jeles érettségi vizsgával zárja középiskolás éveit és búcsúzik Nagyszombattól: a gimnáziumtól, a várostól, a szülőktől. Budapestre készül, mert zenész is, tanár is szeretne lenni. A vagy-vagy helyett egyszerre kettőt választ: a Zeneakadémián zeneszerzés szakra, a bölcsészettudományi karon - irodalmi érdeklődésének megfelelően - magyar és német szakra jelentkezik. Ugyanakkor osztálytársával, Boreczky Elemérrel felvételüket kérik az öt éve alapított, és máris híressé vált Eötvös Collégiumba. Ide csak kitűnően érettségizetteket vettek fel, és akik bekerültek - a tanulmányi eredménytől és a szülők anyagi helyzetétől függően - négy éven át teljesen ingyenes vagy igen mérsékelt díjért kaptak otthont és ellátást. Az iskola pártoló javaslata alapján a nagyhírű gimnázium eminens diákját fel is veszik a Collégiumba. Ezzel „szüleimnek az egész kiképzésemet meg akartam könnyíteni”, mondta Kodály egyik visszaemlékezésében. * * * Az Eötvös Józsefről elnevezett Collégiumot fia, Eötvös Loránd javaslata alapján hozták létre a Csillag u. (ma: Gönczi Pál utca) 2. számú bérház emeletén a párizsi École Normale Supérieure mintájára, hogy a tanárképzés színvonalát ezzel is emeljék. Kodály életében már nem, de a kollégium történetében igen jelentős esemény, hogy 1910-ben felépült a Gellérthegy oldalán, a Ménesi úton a jelenleg is meglevő, háromemeletes, szép épület. Az intézet célját Eötvös Loránd így fogalmazta meg az új kollégium épületének avatásakor mondott beszédében: .....Ez a kollégium a bizalom alapkövén épült, s mi erős hittel bízunk abban, hogy ez az alapkő nem fog ingadozni, bízunk abban, hogy mindig lesznek olyan törvényhozóink a kormányzó vezéreink, kik intézetünkről gondoskodni fognak, bízunk abban, hogy a tanítói és nevelői munkát, melyet igazgatónk és tanáraink ma itt oly lelkes odaadással teljesítenek, utódaik hozzájuk méltóan fogják folytatni, bízunk abban, hogy amilyen derék, munkájában komoly, mulatságukban vidám ez a mai ifjúságunk, olyan lesz a jövő kor nemzedéke is, és azért erős hittel, bátran nézünk a jövőbe. Igen, ez a kollégium, melyet ma barátaink és jóakaróink fényes környezetében felavatunk, rendeltetésének mindig meg fog felelni, munkásokat nevelve nemzetünknek, kik műveltségét mélyen alapozni, szélesen kibővíteni és ékességeivel az egész világon látható magasságokra emelni fogják...” A Kóta 1983/1., 2., 3. számában Tóth Gábor részletesen szól Kodály és az Eötvös Collégium kapcsolatáról. A mi írásunk ennek felhasználásával készült, és az idézetek egy része is innen való. 51