Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Választás Montaigne és Caesar között (Ryszard Kapuscinskival beszélget Kovács István)
világnak e leírás-, ábrázoláskísérletei fontosak, mivel ellenkező esetben terméketlen nihilizmus és tanácstalan agnoszticizmus fenyeget bennünket.- Ön szerint hogyan közelíthetők meg a ma történelmi változásai?- Nézetem szerint a „történelem vége” érzés a kommunizmus bukásának terméke. Tény, hogy bekövetkezett a hidegháború vége, befejeződött a két nagy ideológia konfrontációja, s az a feszültség, amelyet a nukleáris háborútól való félelem váltott ki. Fukujama - és nemcsak ő - ebből azonban egy túl optimista, és sajnos, hamis következtetést vont le. Mégpedig a következőt: eddig az a meggyökeresedett nézet uralkodott, hogy a kommunizmus egyenlő a demokrácia és hozzákapcsolódó összes szabadságjogok - mindenekelőtt a liberális gondolkodás - elnyomásával, s elég megdönteni a kommunizmust, hogy - mintegy automatikusan - győzzön a demokrácia és a liberalizmus, tehát az a két érték, amelyet az európai kultúrában legfontosabbnak, mintegy a fejlődés és jólét feltételének tartunk. A valóságban azonban az a nézet, hogy a totalitarizmust automatikusan felváltja a demokrácia, a gyakorlatban tévesnek bizonyult. Az egyik (a kommunista) ideológia helyét nem a demokrácia és a liberalizmus töltötték ki, hanem más ideológiák. Itt hármat sorolnék fel:- a nacionalizmus,- a rasszizmus,- a vallási fundamentalizmus. Közös nevezőjük az irracionalizmus. E három ideológia a szélsőséges érzelmekre, a kicsinyes klausztrofóbiára támaszkodik, fél a másságtól, a másik embertől, és egyben gyűlöli is őt, s a saját értékrendjén kívül nem ismer el értéket. Vagyis egy elvakult, törzsi, szektás, hisztérikus világnézettel állunk szemben. E három ideológia azért izmosodhatott meg ily veszélyesen, mert a modem társadalmak átalakultak tömegtársadalmakká. Sarkítva fogalmazva: a provincia elárasztotta a városokat, amelyek polgári elemeinek liberális hagyományait megsemmisítette, legalábbis elsorvasztotta.- Ezek szerint nem arról kell beszélnünk, hogy vége a történelemnek, hanem egyszerűen arról, hogy más a történelem. Vagyis a történelem tovább tart és egyre bru- tálisabb konfliktusokkal fog bennünket meglepni?- Igen. Ezt aláhúzandó akarom könyvemet a volt Szovjetunióról megírni. Emiatt szeretnék visszatérni riport-témáimhoz, a korszerű riporthoz, napjaink konfliktusainak leírásához. De ismétlem, tisztában vagyok vele, hogy az adott leírás akkor értékes, ha nem az események felszíni ábrázolására, ismertetésére korlátozódik, hanem történelmi-lélektani magyarázatot ad a hagymázas helyzetben tanúsított emberi magatartásra, viselkedésre.-Magyarázata egyúttal harc is mindaz ellen, amit fentebb negatívnak, károsnak, rombolónak ítélt?- Tapasztalataim arra tanítottak: a konfrontációk többségének az a forrása, hogy kölcsönösen nem ismerjük egymást. Az ember túlságosan kényelmes, lusta ahhoz, hogy megismerje, és ennek nyomán megérteni igyekezzék a másikat. Akik pedig manipulálják, mindent elkövetnek, hogy fel se merüljön benne a másik ember megismerésének igénye... Én nemegyszer átéltem azt, hogy amikor az ellenfelek szót válthattak, beszélgethettek és szót értettek egymással, a konfliktus, mint egy varázsütésre megszűnt közöttük...-Persze megesik ez fordítva is. Példa rá mind a magyar, mind a lengyel ellenzék. A közös front megszűnésével, az új politikai struktúrák kialakulásával, a hatalom megosztásával egészen irracionális indulatokkal táplált ellentétek állítják egymással szemben a pártokat és tagjait. Holott vezető képviselőik jól ismerték egymást, 43
