Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Választás Montaigne és Caesar között (Ryszard Kapuscinskival beszélget Kovács István)
zolnia kell a sikerét, tehetségét. Elképzelhető, hogy e felelősség miatt mekkora feszültségben él. Nálunk elég volt egy jó könyvet írni, s ebből az író - erkölcsileg, erkölcsi rangját illetően legalábbis - hosszú éveken át megélhetett.- Nálunk ennek éppen az ellenkezője terjedt el. Az a hídelem vert gyökeret, hogy nyugaton elég egy jó könyvet megírni, s az az író számára életreszóló fejőstehén lesz.- Ez nem igaz. Éppen fordítva érvényes. Egyre nő az elvárás a jó mű iránt. A nyugati rendszerben a következő mechanizmus működik: a kiadó viszonylag toleráns, elnéző a bemutatkozó művel szemben. Vagyis a debütálás esélye nagy. A bemutatkozó mű még semmit sem jelent, nem minősít, nem avat íróvá, nem teremt könyvpiaci státuszt. Csak a második, s még inkább a harmadik könyv, ha jó, hitelesíti az első által körülrajzolt írói rangot. Ez nyugaton rendkívül megnehezíti az író helyzetét. Visztulát lehet rekeszteni a bemutatkozó könyvekkel, de a második-, harmadik-könyves írók száma drasztikusan megcsappan. A mi íróinkra is ez a sors vár. Ha a második, harmadik könyv nem jobb, mint az ígéretes első, eltűnnek. Egyszerűen azért, mert a nyilvánosság állandó és pártatlan értékelésének lesznek kitéve, s nem védi őket meg a saját művükön kívül senki. A posztkommunista országok íróira emiatt nehéz sors vár. A sors ez esetben a követelmény. A megemelt igény másik oka a konkurencián kívül az, hogy a könyvpiac gazdasági feltételei közt a könyv drága. A vásárló emiatt nem veheti garmadával a könyveket, hanem válogatni kényszerül. E két tényező az elkövetkező években döntő hatással lesz a honi írók életére.-Nem gondolja-e, hogy e fenyegető helyzet miatt menekült az írók egy része a politikába?- Szerintem az írók egyáltalán nem menekültek a politikába. Az írók éppenséggel a korábbi rendszerben kényszerültek bele a politikába. Az írókkal szemben a társadalom és a helyzet ugyanis irodalmon túli követelményeket állított fel. Emlékszem azokra az író-olvasó találkozókra, amelyeket a föld alá kényszerült Szolidaritás szervezett. Ezeken gyakran tettek fel nekem olyan kérdéseket, amelyek írótársaimra vonatkoztak. Az érdeklődők nem arra voltak kíváncsiak, hogy ez vagy az az író min dolgozik, mit ír éppen, hanem hogyan viselkedik, kinek, minek a pártján áll. Az író magatartását minősítették helytállásként vagy árulásként. Az olvasó akkor ezt fontosabbnak tartotta, mint a művet. Az író pedig emiatt nem engedhette meg magának azt a komfortot, hogy azt mondja: mit érdekel engem, mi zajlik odakinn. Amit írok, az a fontos, az marad meg. Mivel az írónak közvetlen tevékenységével kellett - a társadalmi elvárásnak megfelelően - részt vennie á harcban, belekényszerült a politikába. Én gyakran voltam abban a helyzetben, hogy tényleg meg akartam írni valamit, de olyan erkölcsi nyomásnak, zsarolásnak voltam kitéve, hogy félre kellett tennem a tollat, el kellett fogadnom erre vagy arra a föld alatti rendezvényre a meghívást, mert ha szívem szerint cselekszem, azt mondják: „aha, Kapuscinski kibúvót keres, nem meri vállalni a felelősséget. Fél!”-És ma? Mi a véleménye a napjainkban politizáló íróról?- Az, hogy egyetlen igazi, valóban nagy író se tekintheti a politikát, a politizálást irányadó tevékenységnek. Az író első és legfontosabb feladata: az írás. Minél nagyobb nehézséget okoz az objektív, szabad könyvpiac megteremtése, annál pozitívabb ellensúlya ennek az, hogy az írásra is tágabb a lehetőség, vagyis az ember megszabadult a közvetlen politizálás erkölcsileg kötelező nyűgétől.- Példaként említhető, hogy a mai lengyel parlamentben egyetlen író sincs, jóllehet a szejmnek, az alsóháznak 450 tagja van, míg a szenátusban, a felsőházban 39
