Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Beke György: Magyar színháztörténelem Kolozsváron (Beszélgetés Kötő Józseffel)
renciaharc kezdődött el, az elszaporodott társulatok szétaprózták a színházi erőket, színészeket, rendezőket, díszlettervezőket, megosztották a közönség anyagi támogatását, és a 26 százalékos állami adó terhével küszködő társulatok a létfenntartásukért folytatott harcban elfeledkeztek kulturális hivatásukról. A színház a szórakoztatás intézményévé lett, hogy a színészek kicsalogassák a publikum zsebéből a szűkös megélhetésüket biztosító garasokat. A huszas évek végén a Brassói Lapok cikkírója ezt a kérdést tette fel: „Miért haldoklik az erdélyi magyar színészet?” Megállapította, hogy „a probléma az erdélyi magyar nemzeti élet egyik legsúlyosabb problémája.” Közösségi lépésekre volt szükség a válság megoldására. Az Erdélyi Irodalmi Társaság és az Erdélyi Helikon 1930. június 1-jére értekezletet hívott össze Kolozsvárra a színészet megmentése és létalapjának biztosítása érdekében. A vezérszónokok Szász Endre, Tabéry Géza, Szentimrei Jenő és Ligeti Ernő voltak. A tanácskozás színpártoló szervezet létrehozásában, utazási kedvezményben, állami és városi támogatásokban látta a megoldást. Az összejövetelnek mutatkozott némi gyakorlati eredménye. Rebreanu színházügyi államtitkár 1930 júliusában új koncesszió-rendeletet hozott. Egy évadra megint korlátozták a színházigazgatói engedélyek számát, és a társulatok megint szigorúan a kerületi beosztás szerint játszottak.-Betekintést tudnál-e nyújtani a korszak színházi együtteseinek belső életébe, létfeltételeibe?- Nézzük például, hogy mit írt elő a Rebreanu-féle színházi törvény. A kiadott koncesszió egy esztendőre szólt. A színészeket teljes évadra kellett szerződtetni. Az igazgató kötelessége volt a színészeket havonta fizetni. Ennek garanciájaképpen az első osztályú társulat igazgatójának 250 ezer, a másodosztályú társulaténak 100 ezer lejt kellett letétbe helyeznie. Előírta a törvény, hogy az első osztályú társulatnak legalább 12 férfi és 12 női színészt kellett foglalkoztatnia, továbbá 12 női kardalost, 6 férfi kóristát, két rendezőt, két súgót és 12 zenészt. Másodosztályú társulat személyi felépítése: 6 férfi és 6 női színész, 6 női kardalos, négy férfi kórista, egy rendező, egy súgó és négy zenész. Ebből a felépítésből következtethetünk arra, hogy az együttesek egyképpen játszottak prózai és zenés darabokat (operetteket). Nicolae Iorga kormánya 1931. augusztus 7-én új színházi törvényt tesz közzé, ez kimondja a szabadverseny elvét. A harmincas évek erdélyi magyar színházának ilyen körülmények között kellett megtalálnia a módját társadalmi küldetésének betöltésére és egyben önfenntartására. Ligeti Ernő a Brassói Lapokban így tette fel a kérdést: .....tölt-e még be Erdélyben a színjátszás társadalmi szerepet, van-e tudatosítható rendeltetése vagy nincs?” Válasza: van! Feladatként jelöli meg, hogy a színpad a kor időszerű nagy kérdéseit szólaltassa meg. A társulatok próbálkozzanak meg sajátos arcéi kimunkálásával, a szabadverseny körülményei között se mindegyik társulat ugyanazt csinálja - szólítja fel a színművészeket. Nagy feladatok hárulnak a színpártoló egyesületekre is, biztosítaniuk kell a romániai magyarság nemzetiségi intézményeinek létalapját. Sürgősen el kell érni azt, hogy a színház igazi művészetet nyújthasson a közönségnek.- Vagyis az erdélyi magyarság maga tartotta el színházait?- Szinte valamennyi színházi központban létrejött a színpártoló egyesület. A közösségi összefogás eredményeként alakult meg a Thália Részvénytársaság 1933- ban. Ez vette át a kolozsvári magyar színház irányítását. Igazgató Kádár Imre lett, a társaság elnöke pedig Kemény János báró. Ismét virágjába szökkent a hagyományos hivatástudat, az együttes következetes esztétikai és közéleti program jegyében működött, a szellemi élet hatékony fóruma lett, és előteremtették az 32
