Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 11. szám - Márton László: Porba húzott grádicson (Katona József lírájáról)

Katona tényleg olvashatta a pesti egyetem könyvtárában.* Továbbá Csokonai és Berzsenyi. A hangsúly azon volna, hogy és, ám ez az és nem akar összejönni. Ha Katona egyszerre volna érvényes folytatója Csokonai és Berzsenyi költészetének, akkor világirodalmi jelentőségű szintézist hozott volna létre; akkor ő most nem volna kétszázéves fiatal költő, s lírája nem volna fölfedezésre váró különösség. Ebben a kérdésben egy irodalomtörténeti kézikönyv a következőképpen nyilatkozik: „Versei Csokonai és Berzsenyi tanítványának mutatják, aki azonban magányában nem jutott el az arányos kitisztult költői kifejezésig.”** És ez nagyjából igaz; csakhogy a megfogalmazás, ha nem a csúcsok felől nézzük a verseket, valamivel tapintatosabb a kelleténél: ugyanis Katona mint lírikus csupán a tanítványok tanítványa. Versei körülbelül ott helyezkednek el, ahol a Csokonai-epigonság metszi a Berzsenyi-epigonságot. Nem annyira Csokonai hatott rá, mint inkább Kováts József (tőle tanult rímelni) és Bozóky István (akinek egy versét odamásolta versei mögé), s nem annyira Berzsenyi hatott rá, mint inkább Dukai Takács Judit, Palóczy László és Dapsy Rafael.

De Katona lírája mégsem vehető egy kalap alá egy Kováts József hideg és kimódolt és kissé züllött ügyeskedésével, sem Dukai Takács Judit Psyché-előfutárságával, vagy a többiek metrikus csetlés-botlásával. Nem hozható közös nevezőre azokkal sem, akik nagyok, de nem túl nagyok: például mint lírikus nem vethető össze nemzedék- és vetély- társával, Kisfaludy Károllyal sem, akinek legsötétebb rémballadáit is valami derűs racionalitás hajlítgatja cselekménygazdag strófákba, ezért ma már úgy hatnak, mint egy-egy remekül sikerült, régi műfordítás. Kisfaludynál minden világos, még a vaksötét is világos. Minden egyértelmű: a Phantasia fennen lebegteti bájos szövétnekét, a kísértet valójában vándorlegény, elcsábítandó az elhanyagolt pórmenyecskét; és kellő alapossággal meg van indokolva, miért kell a szépséges menyasszonynak éjfél után egy órával csontvázzá változnia. Kisfaludynál mindennek célja és irányultsága van, a vívódásoknak is, a másodlagos hatásoknak is; Katonánál mindez összevissza gomolyog, alaktalanul fortyog, és a kitörések iránya a magasság, amely nem is annyira panteisztikus, mint inkább szolipszista. Kisfalu- dynak még a halálában is van valami éles áttekinthetőség: ugyanis a hagyomány szerint üvegszilánkokat evett; Katona csupán eltemetődött saját sorsa és polgári pályája alatt. (És persze igaza van Rónay Györgynek, amikor Karácsony Sándorral vitázva cáfolja, hogy ez az eltemetődés látványos tragédiával járt volna. Csakhogy a tragédia, ha nem volt látványos, annál mélyebb és súlyosabb volt: az, hogy az ihlet egy idő múlva nem tudott áttörni a rárakódó rétegeken.)

Akivel Katona még a leginkább összemérhető: a vele egyívású Kölcsey. Személyiségükben is, munkásságukban is vannak rokon vonások. Mindkettejükre a keskeny magasság jellemző: a teljesítmény légritka térbe nyúló, egymástól elkülönülő, magányos csúcsai. Mindkettejüket hirtelen impulzusok sarkallták, nyilván hosszabb terméketlen időszakok után. (Katona verseinek keletkezései körülményeit nem ismerjük, de én a versek formai és nyelvi sajátosságait csak az impulzus hirtelenségével tudom magyarázni.) Félbemaradt vagy sikerületlen kísérletek mellett mindkettejüknek van néhány igen nagy verse; ezeket az ember mindkettejük lírájában fél (esetleg: két) kezén össze tudja számolni. Mindkettejüknek van lírája, egyiküknek sincs lírai életműve. Mindketten elszigetelten éltek és

* Valószínűnek tartom, hogy a korai német romantika költészetével is találkozott. Verseiben például feltűnő párhuzamok vannak Clemens Brentano Godwi című, 1801-ben megjelent regényének verses részeivel.

** A magyar irodalom története 1849-ig. Bp., 1968., 310. old. Az idézett rész, amelyet Vargha Balázs írt, kiegyensúlyozottan értékeli a verseket: „zseniális versszakok váltakoznak dilettánsra valló részletekkel”. 1883-ban a versek első közreadója, Abafi Lajos még sommásan így fogalmaz: „E versek főérdeke, hogy Katonától származnak, irodalmi becsük csekély”. Szintén kevésre becsülte az akkor még ifjúkori zsengéknek hitt verseket Gyulai Pál. A Katona verseiről alkotott kép — ha egyáltalán volt és van ilyen — csupán e század harmincas éveiben, Horváth János és Waldapfel József nyomán változott meg.

49