Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 9. szám - Hatvani Dániel: Parasztelődeink szerelmi élete (Diószegi Balázs rajzairól)
Parasztelődeink szerelmi élete — Diószegi Balázs rajzairól —-X JL népi-paraszti szexualitás, a szerelmi élet hagyományos szokásrendszere a hazai etnográfiai kutatásnak úgyszólván az egyik legfrissebb területe, s e társadalmi mélytenyészethez kötődő feltárások, feldolgozások izgalma vetekszik az egzotikus kultúrákéval. Akik ebből a világból jöttünk, génjeinkben mintha megfogalmazatlan mítoszokat hordoznánk. A nyilvánvalónál is természetesebb, hogy a képzőművészet figyelme is mind gyakrabban fordul a paraszti szerelmi élettel kapcsolatos jelenségek irányába, lévén, hogy a népi erotika lényegi megnyilvánulásai egyenes és szerves folytatásai az ókori nagy kultúrák napfénytől áradó nemiségének csakúgy, mint a középkorvégi reneszánsznak, mely utóbbi a pajzánságot is kellő szerephez juttató tág határú életszeretetéről ismert mindmáig. A Kiskunhalason élő és a Nyírségből elszármazott Diószegi Balázs rajzai egyként kifejezik a paraszti szerelmi gyakorlatban tettenérhető organikus folytatást és egyetemességet. Lendületes, mégis pátosz nélküli vonalvezetésével mintha gyermekkori emlékeink legrejtettebb, s elégszer ki nem beszélt zugaiba világítana be éles fénypengével. Tudvalévő, hogy még a néhány évtizeddel ezelőtti paraszti szegénység és szűkösség is nélkülözte a szerelmi élethez a polgári igény által szükségeltetett intimitás feltételeit, s így a felserdülő gyermek programszerű nemi felvilágosítás nélkül is kellőképp tájékozott volt a test dolgaiban. S csöppet sem tartóztatta meg magát attól, hogy a legszűkebb és a legbizalmasabb pajtási közösségben frissen szerzett ismereteit közkinccsé tegye. A felnőttségbe való fokozatos „belenövés” önmagában is garantálta, hogy a hagyományos paraszti világban a szerelem, a szexualitás úgy váljék a lét központi szerepévé, hogy pillanatra se szakadjon el az élet egészétől, s a bölcsőtől a sírig úgy hasson át minden emberi lélegzetvételt, hogy a nemiségben rejlő, s korántsem egykönnyen szabályozható, zabolázható erők ne fordulhassanak az élet szigorú alaptörvényei ellen. Ahol ez utóbbi mégis bekövetkezett — pl. az Ormánságban és a Sárközben — ott a paraszti világ nem csupán beomlásnak, hanem tragikus következményekkel kísért pusztulásnak indult. Ebben az összefüggésben máig ható konzekvenciákkal az a figyelmeztetés adódik, hogy a fajfenntartás és a gyönyörszerzés funkciójának egymást erősítve kell harmóniában maradniuk, ahelyett, hogy egymás ellen törnének kizárólagosságra. Derűs, kiegyensúlyozott népi életszemlélet árad Diószegi Balázs rajzaiból. Eredetileg és szándék szerint Vajda Mária Hol a világ közepe? című, a balmazújvárosi paraszti szexualitást értően elemző néprajzi munkájához készültek illusztrációként. (Tervek szerint a könyv a Forrás Könyvek sorozatában nagyjából e folyóiratszámmal egy időben lát napvilágot.) A sors úgy hozta, hogy a rajzok csak folyóiratunkban kerülnek közreadásra. Remélve, így is kellőképp hangsúlyhoz jut, ami bennük művészi érték és néprajzi érvényesség. Hatvani Dániel 96
