Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 4. szám - Mátyás István: Az életmű fölényes ismeretében (Czére Béla: Krúdy Gyula)
jevszkiji, de Gide által közvetített antagoniz- must, alkati ellentmondásosságot meghatározónak tartja. A művek ötvözetjellegét a társadalmi, lélektani, mitológiai regény kölcsönhatásában látja. A körképregényekben és a monódiákban inkább a közös és nem az eltérő jegyekre mutat rá. „Mindkét típus centrumképző, a cselekmény középpontjában egyetlen hőssel, az ábrázolás fókuszában az emberi tudattal.” A nyugati formabontó törekvésekhez, a regény „szörnyetegeihez” viszonyítva hagyományelvű a Németh- epika, ugyanakkor a magyarhoz hasonlítva előremutató. Grezsa Ferenc írása ennek a lélek- és tudatteremtő regénynek a kialakulását sok új szemponttal és fölismeréssel érteti meg. Né- methnek az új művészettel, tudománnyal, politikával való ismerkedését tárgyalja Fűzi László A korszerűség vállalása. Kultúrkritika és kiútkeresés Németh László gondolkodásában (1930 — 1932) című tanulmánya. Rendkívül termékeny eljárása a szerzőnek a 19. század tagadásának mint Németh (Ortegához hasonló) kiindulópontjának vizsgálata. A Tanúba visszahúzódó Németh majd átértékeli elképzeléseit: „. . . egyre sűrűbben fordul a történelemhez, ez teszi érthetővé azt is, hogy a korábban annyit bírált XIX. századi jelenségek is egyre inkább figyelme középpontjába kerülnek.” Ennek a fordulatnak a tudatosítása tágabb összefüggésrendszerbe helyezi a Németh-regény poétikai formálódását is. Azt, hogy a regény megújítási kísérleteinek egyik első magyarországi fölfedezője és ismertetője a maga elveit és gyakorlatát részben vagy egészben miért határolta el az ironikus íróktól (Proust, Joyce) és az új klasszicizmus (Gide) hideg tökéletességétől. Kocsis Rózsa Télemakhosztól az Irgalomig címmel elsősorban a regényíró életfilozófiáját, személyességét tanulmányozza. Az intellektuális gondolatmenet a hősök „rokonalkatú személyiségtudatán” keresztül bontakozik ki. Az Irgalom Kertész Ágnese a tudatos erkölcsi önnevelés elvének „szócsöve”. „A hősnő eszmekörének felépítését, a korábbi művekhez hasonlóan, ugyancsak a szerzői intellektus határozza meg. A regény végső soron a Németh László-i gondolatkör kibontakozása önéletrajzi ihletésű közegben ...” — írja Kocsis Rózsa arról az alakító-stilizáló- öntükröző szándékról, amely azután mindent az elbeszélő személyiségén szűr át. Az író személyessége így mindig ott van a hősök tudatában. Minden hős egy alternatíva, s az alternatívák összessége csak a regény elbeszélőjében fedezhető föl. Mindegyik regényalak az alkotó személyiségének egy-egy aspektusát mutatja meg, az egyébként egyensúlyban lévő, de szembenálló szenvedélyek valamelyikének különös túlzását. Bakonyi István az Utolsó kísérlet harmadik kötetének (Szerdai fogadónap) első fejezetében (Mester és tanítványa) a hagyományos regényírói feladatot érzékeli, a szándékot a 19. századi nagyrealistákéhoz hasonlítja. Az enciklopédikus igény valóban a múlt századbeli „mamutművekre” emlékeztet, az esszéjelleg viszont az új epikai törekvésekre. Németh szociáldemokrata recepciójának egyik izgalmas periódusát gazdag anyaggal dokumentálja Monostori Imre. Míg 1934—39 között Németh megítélése egyértelműen pozitív volt, addig a negyvenes évek első felében negatív példaként emlegetik. Csak 1943-ban változik valamit a helyzet: az ifjúság megrontója ismét a fiatal magyar értelmiség szellemi vezére. „ 1945 végén merőben más történelmi körülmények között, ám változatlanul a népiek nagy részének a kirekesztését szorgalmazva a Népszava a »vétkes« írók önbírálatát és bűnbánatát követeli, Horváth Zoltán vezércikkében ( Tiszta vizet a pohárba! 1945. dec. 8.) Németh László addigi munkásságából immáron csak a »’mélymagyar’ és ’hígmagyar’ fertőző és fertőzött eszmevilága» említődik.” — írja Monostori. A Németh-mű fogadtatásának ez a hullámzása természetesen nem ért véget ekkor. Az író és a „választott szülőföld” kapcsolatát Hölvényi György dolgozta föl. Cs. Varga István pedig Németh László Csehov-képét jellemzi. Egyetérthetünk a szerző módszerével: „Németh László annyira öntörvényű gondolkodó és szépíró, hogy nála a »hatás« fogalmát csak a legtágabb értelemben lehet használni. Az inspirációk, sugallatok helyett azonban Csehov vonatkozásában érdekesebbek a nem kauzális párhuzamok a két író és műve esetében.” Lehet, hogy Csehov került Németh-hez legközelebb a nagy oroszok közül, a dosztojevszkiji példa meghatározó szerepét — kiderül ez az idézett írói vallomásokból is — mindez aligha homályosíthatja el. Ugyanakkor Cs. Varga kiemeli Csehovnak azokat a Németh által is fölfedezett nóvumait, amelyek a nagy elődöktől való eltérést, az orosz valóság másféle ábrázolását igazolják. A színvonalas kötet a Fejér Megyei Múzeumegyesület kiadásában, Bakonyi István és Horváth Júlia szerkesztésében jelent meg. (Székesfehérvár, 1987.) Olasz Sándor Az életmű fölényes ismeretében Czére Béla: Krúdy Gyula Körülnézve egy nagyobb könyvtárban, láthatjuk, hogy a Krúdy Gyula életéről, munkásságáról, életművéről szóló irodalom meglehetősen bőséges. Legalábbis ami a megjelent munkák 85
