Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 2. szám - Fehér Zoltán: Paprikás világ Bátyán: egy fűszerpaprika-termelő falu a paprikamonopólium bevezetése idején

Fehér Zoltán Paprikás világ Bátyán — Egy fűszerpaprika-termelő falu a paprikamonopólium bevezetése idején — # # évvel ezelőtt sűrűn jelentek meg olyan cikkek a fővárosi lapokban, amelyek első látásra csak az ország két táját érintették, Szeged és Kalocsa vidékét. Ma már — történeti távlatból — világos, hogy e két vidék speciális problémájában az akkori magyar mezőgazdaság minden égető baja benne volt; a megoldás, a szövetkezés pedig nem alulról, hanem — különös módon — „állami gazdaságpolitikai és szociálpolitikai törekvésként indult, nem az érdekelt kisgazdaságok öntevékeny érdekvédelmi szervezeteként.”1 MÓRICZ Zsigmond írta 1936-ban: „A háború óta minden közgazdasági szakember­nek, s minden publicistának mindennapi litániája a termelőszövetkezetek felállítása. Ab­ban az anarchiában, mely a magyar agrártermelés területén van, ez az egyetlen módszer, hogy rendet, irányított gazdálkodást és eladási sikert lehessen elérni. A kormány végre erélyes kézzel nyúlt bele a kérdésbe .. .”2 A szegedi paprikatermelők és értékesítők szövet­kezetének megalakítása alkalmából írott cikk néhány eleme mégis azt sugallja, hogy az író fenntartásokkal fogadta a kormányintézkedést. Erre enged következtemi az ilyen kezdő mondat: ... különös módon „alakult meg”; a megszólaltatott termelő szavai: „Kérem, jó vót az a spekula. Most nagy baj van, ha nem lehet lutrizni.”; s végül a pontokba szedett aggódó kérdések sora: „Mi lesz, ha ... ?”. A paprikás ételeket a század eleje óta a magyar közvélemény nemzeti specifikumaink reprezentánsaiként kezeli. Az igaz, hogy a világ fűszerpalettájáról elsősorban a paprikával élünk.3 Termelésében azonban nem járunk az élen, hisz Spanyolország a polgárháború előtt évi 2000 vagont dobott a piacra, Magyarország ezzel szemben évi 250—500 vagont. (A magyar termék nagy részét a belföldi piac vette föl.) Az első világháború után a Jugoszláviához, Csehszlovákiához és Romániához csatolt területeken kialakult a fűszer­paprika-termelés; bár az elért hozamok nem voltak jelentősek, egyre erősebb versenyt jelentettek — a régi spanyol versenytárs mellett — a magyar paprikának.4 A világ fűszerpaprika-termelői közt elfoglalt második helyünk nem feledtetheti mennyi­ségi lemaradásunkat; ezt minőségi fölényünk hangoztatásával szoktuk hol jogosan, hol jogtalanul ellensúlyozni. A teljes magyar fűszerpaprika-termés kétharmada Szeged, egyharmada Kalocsa körze­téből került a fogyasztók asztalára. Ez utóbbi körzetben kétségtelenül Bátya községé volt a vezető szerep, ahol is a két világháború között a paprika lett a lakosság legfontosabb jövedelemforrása, sőt ez a termék strukturálta is a község társadalmát, a harmincas években pedig politikailag aktivizálta a bátyaiakat. A Kalocsa melletti Bátya lakossága vízjárta szűk határában már a XVIII. században intenzív gazdálkodásra, kertészkedésre „kényszerült”, melyet eleinte az állatteleltető téli „szállások” körül irtással kialakított „bosztánok”-ban folytatott. Mint 1837-ben írták „sem földjeiket a határ vizenyős volta végett gabonatermesztésre, sem kaszálójukat rende­sen kaszálni nem lehet, Sessiojokat veteményes kertekre fordítani, s azokat sokkal nagyobb 47

Next

/
Oldalképek
Tartalom