Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Botlik József: Tonalitás - tolnaitás - totalitás: jegyzetek Tolnai Ottó műveiről
Botlik József Tonalitás — tolnaitás — totalitás Jegyzetek Tolnai Ottó műveiről .^^940-ben, a vajdasági Kanizsán született Tolnai Ottó, a jugoszláviai magyar irodalom egyik legsokoldalúbb egyénisége, aki immáron negyedszázados alkotói korszakában bekalandozta az irodalom valamennyi műfaját. Összesen tizennégy vers- és prózakötete jelent meg ezidáig. Újabb kötete ismét regény, címe: Virág utca 3., s 1983-ban látott napvilágot Újvidéken a Fórum Könyvkiadó gondozásában. Mielőtt legújabb művét elemeznénk, feltétlenül szükséges és hasznos itt röviden áttekinteni Tolnai Ottó alkotói útját, pályáját, műveit, mert jelentősége ellenére munkássága — a számos határon túli magyar íróhoz hasonlóan — még kevéssé ismert hazánkban. Tolnai Ottó írásmüvészete legfontosabb vonásának azt érezzük, hogy szenvedélyesen törekszik a világ egészének a megragadására-befogadására; fáradhatatlan kísérletező, szinte csapong az irodalom egyes műfajai között: verstől az esszéig, a regénytől a drámáig járta és járja alkotói útját. Ezen a hatalmas íven így fér meg egymás mellett Rilke és a beatirodalom, a képvers, a montázs és a kollázs, melyek lényegében egy örökös metamorfózis eredményei. Művei tulajdonképpen bárhol a világon megszülethettek volna, hiszen azok az örök emberi kérdésekhez kötődnek. Mégis e sokpólusú írásművészetben mindig ott van a kicsiny Bácska, s az a három vajdasági város — Kanizsa—Zenta-Újvidék —, amelyek meghatározóak voltak Tolnai Ottó indulásában, alkotói pályájának alakulásában, kiteljesedésében. E világot gyakran meghökkentően újszerű módon ábrázolja, új és új dimenziókban mutatja fel a jugoszláviai/vajdasági magyar létet, életet. „A gimnáziumban — nyilatkozta indulásáról Tolnai Ottó a Képes Ifjúság című lapnak 1968 januárjában (közli: Homyik Miklós: Szabálytalan napló, Újvidék 1981. Fórum 119. 1.) — főként a filozófia vonzott. Elhatároztam, hogy hátat fordítok az irodalomnak, és csak tiszta filozófiával foglalkozom. Mivel azonban érettségi után ösztöndíjat nem kaptam sehonnan, s anyagi gondjaim voltak, vissza kellett térnem az irodalomhoz. Ez persze furcsán hangzik, de így volt. Nemigen volt pénzem, ott csellengtem Újvidéken, a Fórum klubjában üldögéltem, és hagytam, hogy rábeszéljenek az írásra.” Hogyan teremtette meg azt a mágneses teret, amely összetartotta a Symposiont? „Mindig sikerült megteremtenem magam körül egy ilyen mágneses teret; vedd ehhez azt is, hogy a Symposion több tagja diáktársam volt. A zentai önképzőkör ereje sokáig hatott rám, és rájuk is. Gyerekfejjel kosárszámra írtuk egymásnak az irodalmi leveleket, és képesek voltunk egy-egy versről hajnalig vitatkozni. Sosem voltam közömbös az elméleti dolgok iránt, kamaszfejjel a legkevésbé.” A hatvanas évek elején Tolnai Ottónak meghatározó szerepe volt a jugoszláviai magyar irodalom megújulásában. Az Ifjúság című hetilap 1961 utolsó hónapjában indult Symposion-mellékletében új műveltségeszmény jelentkezett, elsősorban az újvidéki egyetem magyar tanszéke és két tanáruknak, Sinkó Ervinnek és B. Szabó Györgynek a jóvoltából. Költők, kritikusok, esszéírók kaptak hasábjain helyet néhány évig, majd 1964 szeptemberében a Symposion kivált az Ifjúság című lapból, s utóda 1965. január 15-től Új Symposion néven lát napvilágot mind a mai napig mint önálló irodalmi-kritikai folyóirat. Akkoriban fő- és felelős szerkesztője Bosnyák István, szerkesztője Tolnai Ottó volt. Bár a „régi” Symposiont az első számától kezdve a sokrétűség jellemezte, ez mégis az Új Symposionban jutott igazán felszínre, s bontakozott ki igazán. Nem kizárólagosan irodalmi folyóirattá alakították szerkesztői, hiszen a zene, a képzőművészet, az építészet, a társadalomtudomány is ugyanannyi helyet kapott, mint a szépirodalom. A folyóirat és elődje kezdettől fogva egyszerre volt bezárkózás a vajdasági magyar alkotók szűkebb önmaga világába, s egyben kitörési kísérlet az egyetemes műveltség, a művek felé. A zártság — különösen kezdetben — tartósnak volt mondható, amit Tolnai Ottó így magyarázott a már említett interjúban. „Filozófiailag nem tudunk, nem is akarunk fölzárkózni a magyarországi filozófiához, itthon pedig (vagyis a Vajdaságban) a nyelvünk miatt vagyunk bekerítve. 67
