Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 12. szám - Rácz István: Gondolatok az új, korszerű népfőiskoláról
Rácz István Gondolatok az új, korszerű népfőiskoláról A régi népfőiskola célkitűzései A népfőiskolának, amelyet 1945 őszén Sárospatakon szerveztünk, feladatait, célkitűzéseit az akkori gazdasági-társadalmi helyzet határozta meg. Annak a történelmi pillanatnak legfőbb mozzanatát a földosztás jelentette: népünk ezer év után végre birtokába vehette a földet. Ez a tény azonban igen nehéz feladatok elé állította a magyar parasztságot. A föld túlnyomórészt kisbirtokokra volt parcellázva; parasztságunk korszerűtlen módon művelte a földjét — ritka kivételt alkottak a békési kertészek, kecskeméti szőlősgazdák stb. —, s nemcsak a korszerű, intenzív földművelés terén nem volt tapasztalata, de sem az értékesítés, sem a közös beszerzés módjait (értékesítő szövetkezeteket) nem ismerte. A közéletről ugyancsak hiányos tapasztalatai voltak, hiszen eladdig nem is volt joga, s alkalma a közösség életébe beleszólnia. Hajdani hagyományos népi műveltsége — szokásai, ruházata, népdalai stb. — foszladózóban volt, s az egész nemzetet szolgáló irodalomról, művészetről, Kodály és Bartók muzsikájáról fogalma sem volt. A történelmet is csak a Mátyás királyról, meg Kossuth apánkról szóló adomák formájában ismerte. Mitehátabban láttuk a népfőiskolafeladatát, hogy tájékoztasson ezekről a kérdésekről. A tanfolyamok rövidsége — átlag 3 hónap — természetesen nem volt elegendő arra, hogy részletes tudást nyújtson, de legalább tájékoztatni akartuk növendékeinket arról, hogy ilyen problémák vannak, hogy a korszerű gazdálkodás és vele kapcsolatosan a szövetkezés nekik is életfeltételük, de ezt várja el tőlük a nemzet egésze is, amely most kezükbe adta az ország földjét. Ugyanekkor erős öntudatra akartuk nevelni őket: legyenek büszkék arra, hogy nyelvünket ezer éven át őrizték meg legtisztábban, hogy a népdalok a magyar kultúra alapvető fundamentális kincsei közé tartoznak. A népfőiskola legfontosabb feladatát abban láttuk, hogy a közösség iránt felelősséget érző, a nép sorsát saját kezükbe vevő, újfajta, közösségi, szolgálni akaró embereket neveljünk. A három hónapos tanfolyamok erre is elég kurták voltak — de az a tény, hogy hajdani népfőiskolásaink ma is mint egész életüket meghatározó élményre emlékeznek vissza a Patakon töltött hónapokra, és életük alkonyán is megmaradtak a „népfőiskolák barátainak”, azt bizonyítja, hogy ezen a területen is sikereket értünk el. A fentebbiekből kitűnik, hogy a mi elképzelésünk alapját az képezte: a magyar mezőgazdaság nagyrésze megmarad a kisbirtokok keretében és elsősorban a dán, meg a holland intenzív, kertkultúrás termelési módot választja — mellettük természetesen helyet kaptak volna az állami mintagazdaságok a gabonafélék stb. gépesített, nagyüzemi termelésével is. Hogy ez az elképzelés megvalósítható és életképes lett volna? Ma már e kérdés felvetése nem időszerű, mivel mezőgazdaságunkat az erősen gépesített, kemizált nagyüzemi forma jellemzi. De a megmaradt apró háztáji gazdaságok kitűnő eredményei azt mutatják: ez az intenzív, egyéni, de szövetkezeti formákat is megvalósító elképzelés életképes és talán kellő támogatással és megfelelő keretek között eredményesebb is lehetett volna. Ebből az elképzelésből eredt az is, hogy mi a parasztság közösségi életét a falvak megmaradásában és azoknak igazi demokratikus, önkormányzati életében láttuk. A mai körülmények a vidéket némiképp „kiürítették”, lakosságunk túlnyomó része a városba tódult—• ami sok s nehéz problémát okozott. De nekünk most már a meglévő helyzettel kell számolnunk és ebben a helyzetben kell keresnünk a mai népfőiskolák feladatait. Az új népfőiskola feladatai Midőn e feladatok vázolásába belekezdenék, egy megjegyzést kell előrebocsátanom. Már közel har" harminc éve nem élek Magyarországon s így népünk problémáit csak közvetve, a magyar írók riportjai, helyzetjelentései, egyes szociográfiai tanulmányok stb. alapján ismerem, nem pedig saját tapasztalatomból. így lehet, hogy helyzetelemzésem és a megoldandó problémákról való nézeteim némileg hibásak, hiányosak. De amit elmondandó vagyok, az úgyis csak javaslat, bizonyos elgondolás. Aztán odahaza az illetékeseknek kell eldönteniök, hogy e gondolatokból mit lehet megvalósítani, mit lehet — legalább tervként — közzétenni. A kialakuló vitát talán ennek az írásnak a szempontjai, javaslatai is gazdagítani fogják. Javaslataim — úgy hiszem — messze túl mennek azokon az elképzeléseken, amikkel a mostani népfőiskolái mozgalom indul. De nekünk merészen kell a jövőbe tekintenünk, és bátran kell új módszereket keresnünk, ha nem akarunk egy helyben topogni. 72
