Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 12. szám - Varga László: A szövetkezetek és a népfőiskolák
S ha ehhez ráadásul még hozzátesszük a szövetkezeteknek a gazdálkodásban betöltött szerepét, még bizonyosabbá válik a közéletben való nélkülözhetetlenségük. A szövetkezetek az ország nemzeti jövedelmének termeléséhez 21 %-kal járulnak hozzá. Ok állítják elő az ipari termékek 7%-át és végzik az építési-szerelési munkák 16%-át. A mezőgazdaság bruttó termelésének 70%-a szövetkezeti szektorból származik. A kiskereskedelmi forgalom közel felét az áfészek bonyolítják le. A' lakásszövetkezeti tagok tulajdonában van az ország összes lakásállományának 6%-a, s a karbantartó szövetkezetekhez több mint 200 ezer lakás tartozik. Amint a statisztikai adatokból is kiderül, elsősorban falusi szövetkezetnek tekinthető a mezőgazda- sági termelőszövetkezet, ahol a foglalkoztatottak és a tagok száma 1 236 000 fő és az általános fogyasztási szövetkezet, ahol a tagok száma több mint másfélmillió, s ez a dolgozók létszámával együtt 1 800 000 fő. Ez a rendkívül nagy tagság aktivizálható. Igen nagy a takarékszövetkezet tagsága, amely viszont jellegénél fogva kevéssé mozgatható, s mindemellett a takarékszövetkezetek részére nem áll rendelkezésére olyan anyagi háttér, mint az áfészek és a termelőszövetkezetek esetében. Az áfészek és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tehát hagyományaiknál, elkötelezettségüknél, a falvakban betöltött gazdasági szerepüknél, óriási taglétszámuknál fogva alkalmasak arra, hogy részesei legyenek a falu megnemesítésére irányuló népfőiskolái mozgalomnak. E két szövetkezeti forma megteremtheti a népfőiskolái mozgalom szervezeti s jobbára anyagi kereteit. A kérdés azonban úgy is felvetődik, hogy szolgálhatja-e a népfőiskola a sajátos szövetkezeti érdekeket? Amennyiben szolgálja, úgy a szövetkezeti mozgalom számára akár feladatként is jelentkezhet a szervezésében és fenntartásában való részvétel. A népfőiskolái célok megfogalmazásában közelebbi és távolabbi feladatokat lehet megállapítani. A közelebbi a tagság nevelése és növelése a szövetkezeti mozgalom számára, a távolabbi a falu arculatának átalakítása. Jelenleg a technikai tudományos forradalom első magyarországi évtizedeit éljük: erre mielőbb tömegeket kell felkészíteni. Napjaink új nemzedékét új számítógépes életformára nevelni s mindemellett nemzeti öntudattal megtölteni (a proletár internacionalizmussal való elkötelezettség mellett) fontos feladat. Meg kell teremteni a falu új forradalmát, de már egészen más társadalmi és belpolitikai körülmények között mint az pl. 1945—46-ban és 1959—62 között történt. A tudományos technikai forradalom olyan korszakában kell ezt megtenni, amikor nemcsak a számítógép, de az elektrotechnika, az atomtechnika, biológia (genetika) is hozzájárul a mindennapi termelési viszonyok s az életmód megváltoztatásához. A népfőiskolákon például lehetne tanítani a számítógéptechnikát, de méginkább a számítógépes család, a számítógépes háztáji gazdálkodásból adódó életforma kialakításának módját. A számítógépes életformával járó korszerűbb életvitel, ismeretanyag hamar visszatérülne a termelésben, az emberek társadalmi tevékenységében, és így már a vállalatoknak, szövetkezeteknek is megérné, hogy dolgozóik és tagjaik népfőiskolái hallgatók legyenek. S miután az ilyen jellegű oktatás a falu „új forradalmát” jelenthetné, a falusi közgondolkodás magasabbszintű felemelését is, feltétlenül szükség lenne gondos előkészítő munkára. Ha a népfőiskolának ilyen társadalmi gondolkodásformáló hatása lenne, lehetséges, hogy a szövetkezetek, az áfészek évenként 1—2—3 fő részvételi költségét biztosítanák a népfőiskolákon. Közvetlen érdek lehetne, ha a népfőiskolákon egyrészt a korábbi két világháború közötti és méginkább felszabadulás utáni szövetkezési formák és irányzatok legfontosabb elvi kérdései is megvitatásra kerülnének. Hogy erre milyen nagy szükség van, azt a népfőiskoláról író szerzők is többször említették már. Eddig azt igyekeztem bizonyítani, hogy a szövetkezetek, de mindenekelőtt a termelőszövetkezetek és az áfészek közös ügye lehet a népfőiskola, és megállapíthattuk, hogy a népfőiskolákon társadalmi érdek a szövetkezeti mozgalom megismertetése. Ehhez még hozzá kell tenni, célszerű lenne kifejezetten szövetkezeti népfőiskola létrehozása is. A népfőiskolái szövetkezetek működésének várható eredményességét a jelenleg egyetemeken, főiskolákon, közép- és általános iskolákban szervezett 313 szövetkezet mintegy 30 000 főnyi tagsága is bizonyíthatja. Ezeknek választott vezetősége van: az igazgatóság, ellenőrző bizottság, a különböző feladatok ellátására választott vezetőségi tagok és ott a közgyűlés — a tagok összessége, a legfontosabb szövetkezeti szerv. Vitatott témája a népfőiskolának az egy tagra eső költség fedezése és a szabadság kérdése. Erről az Új népfőiskolái gondolat című tanulmány szerzője ezt írja: „A résztvevők az ösztöndíj egy részét megtéríthetik. Ösztöndíjukat társadalmi, szövetkezeti, magán, állami forrásból fedezik és távollétük idejére fizetett szabadságban részesülnek.” A véleményem az, hogy a tagsági alap felhasználásával a SZÖVOSZ tagszövetkezeteiben, megyénként egy-egy szövetkezeti népfőiskola létrehozására is lenne lehetőség. Ehhez azonban az áfészek, de a termelőszövetkezetek számára is meggyőző érveket és megfelelő programot kellene összeállítani. Ez a legnehezebb. Egy bizonyos: a szövetkezeti mozgalomnak vannak haladó tradíciói ezen a téren, s ez jó alap a kiinduláshoz: a népfőiskola vállalásához ... 71
