Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 12. szám - Szigeti Tóth János: Új népfőiskolai gondolat
SZIGETI TÓTH JÁNOS ÚJ NÉPFŐISKOLÁI GONDOLAT’ I. Az ötvenes évek óta legjelesebb magyar népfőiskolatörténeti összefoglaló azzal zárul, hogy a népfőiskolái mozgalom a népművelés történetének lapjaira tartozik már, ellenben a tapasztalatok és módszerek hasznosítása fontos.1 A mi kiindulópontunk — a fentiekkel szemben a következő: a népfőiskola haladó tradícióinak föltámasztása a mai magyar társadalomban az egyik legéletképesebb és korszerűbb közművelődési kezdeményezés lehet. Mindezt bizonyíthatja az is, hogy Európában ma a népfőiskola központi helyet foglal el a permanens művelődés intézményrendszerén belül. A mai cél megfogalmazásának hosz- szabb idézése is hasznos lehet: ,,Az a feladat, hogy a helyi tanfolyamokon keresztül a felnőttkorba lépőknek lehetőséget adjunk személyiségük továbbfejlesztéséhez, hogy ezek keretében megismerhessék az élet és munka értékeit, amelyről a közösségben egyenlő partnerként folytatnak eszmecserét azzal a céllal, hogy kölcsönösen olyan értékeket fedezzenek föl, amelyek egyesítenek és inspirációt adnak a mai társadalmi életben való aktív és alkotó részvételre.”2 Ez a megfogalmazás — általánossága révén — jól kifejezi a Nyugat-Európában működő népfőiskolák mai tendenciáit, legalábbis ezt tükrözi a hazai szakemberek beszámolóinak többsége.3 A XX. század és különösen a II. világháború utáni korszak egyik döntő európai változása a nagyfokú állami támogatás megvalósulása. Amíg tehát a kezdeti és különösen a XIX. századi periódusban az államtól függetlenedni akaró társadalmi források képezték a népfőiskola-támogatás alapját, addig ma a legtöbb országban túlsúlyba került az állami gondoskodás, úgy, hogy a társadalmi rendszer plurális érdekeinek megfelelően a társadalmi érdekképviselet írt elő rendeletileg érvényesítendő kötelezettségeket az állam számára. Finnországban ma alapítványok, oktatási intézmények, szervezetek, helyi egyesületek hozhatnak létre népfőiskolákat, de ezek az áUamtól ideológiai függetlenséget és önrendelkezési jogot élveznek, miközben a költségvetés 70%-át az állam köteles fizetni. Ma is a bentlakásos forma a leghatékonyabbnak tartott. Á hallgatók kollektív tapasztalata képezi a viták alapját, s a A—6 hónapos tanfolyamokon többnyire nincs vizsga, a résztvevők többsége 18—30 éves és előfordul, hogy az ösztöndíjak egy részét nekik kell megtéríteni. (A többit vagy az egész költséget az állam, vagy a fizetett szabadságot biztosító vállalatok!) A népfőiskolák gyakorlati sikeressége igazolja a legújabb művelődésfejlesztési elméleti stratégiákat is. R.. Piine, S. Ménnél és C. Fabrizio azt fejtik ki, hogy a kultúra és művelődés hagyományos megközelítése a közömbösség és a silány tömegkultúra kettősségében megbukott.1 Át kell állni — az értelmezésük szerinti — ún. antropológiai kultúrakoncepcióra, amely egy aktívabb közigazgatás esetén feltételezi, hogy nincs olyan társadalmi csoport, amely ne rendelkezne kultúrával. Nőttek ugyan a képvisel- tetés és meghalIgattatás esélyei, de maga a közvetlen részvétel nem. Ez pedig csak a kulturális kezdeményezés hathatós decentralizálásán keresztül érhető el, ahol a helyi * * Szigeti Tóth János átfogó javaslattervét munkahipotézisként, így vitatható megállapításaival együtt adjuk közre. 56
