Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 12. szám - Villányi Péter: A veszprémi népfőiskoláról: beszélgetés Szabó József állattenyésztési brigádvezetővel
VILLÁNYI PÉTER. A VESZPRÉMI NÉPFŐISKOLÁRÓL (Beszélgetés Szabó József állattenyésztési brigádvezetővel) — Mikor került a népfőiskolára? — 1940. január 3-án. Január 2-től tartott március 15-ig. Akkor volt a záróvizsga. — Épp úgy, mint a többiek, 18 évesen? — Én akkor idősebb voltam, mert már 20 éves múltam. — Szülei mivel foglalkoztak? — Szüleim Medinán földművesek voltak, édesapám eg/éni gazda, kisbirtokos volt, 23—24 kát. hold földön gazdálkodott, és én is, amikor az elemi iskolát elvégeztem, akkor bekapcsolódtam a szüleim gazdaságába. Olvasni nagyon szerettem, 10 éves koromban meséskönyvekkel kezdtem, életemben később is mindig olvastam. Akkor olyan igény támadt bennem, hogy jó lenne híres embernek lenni. Az embernek ébredezett az esze, azt is láttam, hogy akik „híres emberek” lettek, azok tanultak, és a tanulásnak a klasszikus útját járták, középiskolát, egyetemet végeztek. Én is szerettem volna akkor középiskolába kerülni, de ezt részben a szüleim anyagi helyzete, részben pedig édesapámnak — hogy mondjam? — maradi gondolkodása megakadályozta. Maradt bennem nagyfokú elégedetlenség, és vágy a tanulás után, hogy valaki legyek. Ilyen helyzetben értem meg a 17. évet, amikor nálunk ez az ifjúsági mozgalom elkezdődött. Szívvel-lélekkel bekapcsolódtam ebbe a keresztyén mozgalomba. Szalai Sándor református tiszteletes irányította, rosszul sikerült családi életű ember volt, és minden idejét, pénzét, energiáját arra fordította, hogy velünk foglalkozzon, minket műveljen, minket tanítson, nekünk teremtse meg a művelődési lehetőséget. így aztán mint ifjúsági egyesületi tag, különféle helyeken, ifjúsági konferenciákon vettem részt, sokad- magammal, többek között Losoncon, Budapesten. így az ifjúsági mozgalmon keresztül ismerkedtem meg Boda Józseffel, a veszprémi népfőiskola volt igazgatójával, református lelkésszel. Ő és Szalai Sándor javasolták, hogy az első turnusban Mészáros barátommal együtt vegyünk részt. Részt is vettünk. Annyit el kell mondani a népfőiskoláról, hogy az egész életemet meghatározta. Egy úton elindította az embert... jó hatását az életem során mindig éreztem. Igyekezett bennünket tanítani. Igaz, maga a népfőiskola evangéliumi szellemben folyt, az vette az egészet körül mint egy keret, és ezután magát a tanfolyamot közismereti tárgyakkal. Ezeknek az oktatása úgy folyt, hogy először alacsony, majd mindig magasabb fokon. Szóvolt ott számtanról, mértanról, helyesírásról, történelmi ismeretekről, mezőgazdasági ismeretekről. Ami érdekes volt, ezeket az ismereteket látogatásokkal tettük tarkábbá, élvezetesebbé, megfog hatóbbá. Egy középbirtokos volt Veszprém környékén, az ő gazdaságát meglátogattuk. Mintagazda volt, mintaszerűen gazdálkodott, nagyon érdemes volt megnézni. Azután üzem- látogatásokon vettünk részt, különféle gyárakat, üzemeket láttunk még. Volt még egy érdekessége, az, hogy az ipari munkásság életével megismerkedtünk. Addig az ipari munkásság életét lényegében nem ismertük. Másik nagyon izgalmas dolog, hogy az értelmiségi diákifjúsággal megtaláltuk a közvetlen kapcsolatot. Nálunk Magyarországon akkor kasztrendszer volt, az egyik kasztot, az egyik társadalmi réteget a másiktól igen éles határ választotta el, az arisztokráciát a középbirtokosságtól, a középbirtokosságot a kisbirtokosságtól, a kisbirtokost mondjuk a földmunkástól, a zsellérembertől. A falun belül is az értelmiségi emberek külön, zárt kasztba tömörültek, az érintkezési felület a két kaszt vagy társadalmi osztály között csak hivatalos ügyekben történt. 51
