Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 6. szám - MŰHELY - A kultúra és az emberség biztonsága (Bálint Sándor válaszol Csapody Miklós kérdéseire)
A régi polgári kultúrából is voltak bútorokban, edényekben szép emlékei, de ugyanakkora szász népművészetnek is a legjava. Képzelj el egy hat-hétszobás lakást,amiben mindent gyönyörűen el lehetett helyezni, és egy hatalmas, parkszerű kertet. Folberth irodalomtörténész volt, de akkor éppen a medgyesi szász nyelvjárás szótárán dolgozott. Később, amint érdeklődésemre megtudtam, 1943—44-ben vagy később, elkerült Salzburgba, ahol az egyetem professzora lett. Baráti ajándékként kaptam meg egyik új könyvét, amelyik azt is mutatja, hogy az ő erdélyi hazáját ott sem felejtette el, és hogy kegyelettel emlékezik rá. Folberthben különben az erdélyi magyar—román— szász humanizmusnak őszinte hívét ismertem meg. Merre járt még külföldön a két világháború között? Külföldi utazásaim közül megemlíthetem, hogy 1939-ben jártam Olaszországban, ahol elsősorban az itáliai középkornak a világa és művészete érdekelt, és aztán hazajőve, 1939 nyarán, mondhatnám közvetlenül az európai kapuzárás előtt elmentem Ljubljanába, ahol a szlovén nemzeti néprajzi múzeum anyagát tanulmányoztam. Innen Zágrábba, ahol több napig voltam vendége Kniewald Károlynak, a kiváló horvát liturgiatörténésznek. Tudjuk, hogy a liturgiának-számos kapcsolata van a szakrális néprajzzal. Nos, Kniewald tette közzé azokat a Zágrábban fönnmaradt középkori liturgikus kéziratokat, amelyek Veszprémből és Győrből kerültek oda a középkorban. A magyar püspökségek ugyanis liturgikus könyvekkel is támogatták azt a fiatal zágrábi püspökséget, amelyiket még Szent László alapított. Ezekből a kötetekből az egész középkori liturgiának a népszokásokhoz való kapcsolatát is tulajdonképpen rekonstruálni lehetne. Erre a föladatra a magyar kutatók közül még nem vállalkozott senki; én próbáltam bizonyos eredményeket imitt-amott alkalmazni, de hát ehhez a rekonstrukcióhoz szinte egy egész élet kellene. Kniewald igen kedvesen fogadott. A zágrábi székes- egyháznak egyik legnagyobb értéke, a számtalan között az a misztériumjáték, amelyet a 11. században Győrben már bemutattak a templomi szertartás során. Azután került Zágrábba, és maradt egészen Kniewald kutatásaiig ismeretlen. Ezt, és más kéziratokat eredetiben tanulmányozhattam. Kniewald egyébként többször is megfordult Magyar- országon a harmincas évek végén, és jó kapcsolatot teremtett a magyar tudományos körökkel. Ezután a horvát néprajzi múzeumot is meglátogattam, ami olyan csodálatosnak tetszett, hogy a mi akkori Néprajzi Múzeumunknak az ismeretében elszégyelltem magam. Tudod, hogy ezek a népek éppen a népi kultúrájukat mennyire föl tudták használni nemzeti fejlődésük során. Azt láthattam, hogy az a fejlődés mennyire természetes: a belenövés szerencsés volt, szerencsésebb, mint nálunk! Szlovákiában megnéztem a túrócszentmártoni múzeumot is. Persze, azóta húsz-harminc esztendeje, a mi néprajzi kutatásunk, muzeológiánk is rendkívülit fejlődött, és már nincs szégyenkeznivalónk. Végigtekintve a történelmi eseményeken, arról kérdezem Sándor bácsit, hogyan élt, mit csinált Szegeden a második világháború alatt? Elkövetkeztek azok a kritikus idők, amiket a hitlerizmusnak a mozgolódása és imperialista politikája itt Közép-Európában előidézett, aminek a hullámai a 30-as évek végén már érezhetőek voltak. Tudtuk ekkor már a szegedi egyetemen és az ország más egyetemein is a tudományos, a közéleti pozíciókban, ki az, aki úszik, úszni hajlandó ezzel az egésszel, és ki számít ellenállónak, ahogy ezt a szót abban az időben használtuk. 1940 körül, különösen amikor a németek Franciaországot már lerohanták és mindinkább erősödött a szorongás és aggodalom, amit mi Magyarországért és a magyar kultúráért éreztünk — itt Szegeden is volt egy kisebb társaság az egyetemen, amelybe néhány egyetemen kívüli ember is beletartozott, akik találkoztak, sokat gondolkoztak, töprengtek ez.' an a kérdéseken. Ehhez a társasághoz tartoztam volna én is... Ekkor 69
