Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 3. szám - Pavlovits Miklós: „Aigisztosz” (Elektra-variáció)
2. JELENET Elektra érkezik a színpad hátterében. Öltözete rongyos, haja csapzott, karján kosár. Később Aigisztosz. ORESZTÉSZ: Meg is evett volna otthon az unalom . PÜLADÉSZ: Akkor nézzünk innivaló után, mert ez a sós csülök marja a torkomat. Menj előre, én nem vagyok idevalósi. ORESZTÉSZ: Én talán igen? . . . Öt éves voltam, amikor hozzátok kerültem. PÜLADÉSZ: Azóta nem sokat változtál. ORESZTÉSZ: Na, csönd legyen! . . . PÜLADÉSZ: (megpillantja Elektrát) Hé, te lány! Találni itt a környéken valahol ivóvizet? . . . Egy forrást vagy valami kút félét? Nagyon megszomjaztu nk. ELEKTRA: (nem szól, kezével mutatja az irányt) ORESZTÉSZ: Arra? No, gyere te nagyszájú! PÜLADÉSZ: (Elektrára visszanézve) Egy kicsit gondozatlan, de nem csúnya. ORESZTÉSZ: Igyekezz már! Mozogj! (Mindketten el) ELEKTRA: (hosszan néz utánuk) Emberformájú lények ebben a sivatagban? . . . Nyilván eltévedtek, s nem tudják, hogy a megátkozott Mykéné falai közelében járnak . . . Máskülönben már régen elmenekültek volna, (kosarából lombokat vesz ki és a sírra helyezi) Nekem meg azt mondták: hé, te! Mintha egy kis cselédlány lennék ... (az égre tekint). Látod atyám, mi lett a lányodból, akit úgy szerettél! Jött-ment idegenek úgy szólnak hozzá, mint egy falusi cselédhez. Ezt a sorsot szántad nekem? Fényes udvarok, pompa és szerelem várt volna a világban, ha te életben maradsz... Atyám! Tekints le szerencsétlen magzatodra! Te, aki király voltál a királyok fölött, a túlvilágon sem felejtheted el leányodat. Én állok itt sírodnál, vér a véredből, test a testedből . . . Lásd, áldozatot mutatok be neked. Friss, harmatos lombbal ékesítem nyughelyedet, amely régen nélkülözi már a megillető tisztességet. Feldíszítem sírodat, hogy mindenki tudja, akit illet: legyél bár a Hádész lakója, súlyos tekinteted itt tartod a városon. Atyám! Hősök hőse! Fogadd el lányod alázatos síri áldozatát. Kérlek tekints le reám és engeszteld meg a haragvó isteneket! Mivé lettél te, aki hatalmas és erős voltál, úr az urak fölött? Udvarodat királyok és hercegek látogatták, s alázattal szolgálták parancsaidat. De látod mi lett gyermekedből? Fejet senki sem hajt előtte. És egyedül van, iszonytatóan egyedül. (Aigisztosz észrevétlenül megérkezik és végighallgatja a lány monológját.) Látod, ráncok árkolódnak arcomon. Testem érintetlen,szenvedélyem társ nélküli . . .Férfi nem kulcsolja át rugalmas derekam, combom fészke nem ringat szerelmet, párnámat ölelem csak éjjelente, amikor beüvölt a hold a nyitott ablakon. Pedig én repülésre születtem! Hallod apám, repülésre születtem! . .. Emlékednek áldozok sírodon. Körmeim felhasogatják szűzi mellemet, megtépem nyomorúságos ruházatom, hadd lássák rajtam a gyászt, a nem múló fájdalmat, hadd lássa mindenki; én a tiéd vagyok, elszakíthatatla- nul összetartozunk. Szorosabb kötelék már nem kapcsolhat halott apát élő gyermekéhez! (ráborul a sírra). Ölelj át apám! Fonjál be erős karjaiddal és temess egészen magadba! Míg én élek, te is élsz. Szellemed általam dacol a világgal és mindig dacolni fog. Adj nékem erőt a boldogsághoz! Legyél velem nappal és éjszaka, jöjj be álmaimba és legyél egyedül, egyedül az enyém . . . 3. JELENET Elektra — Aigisztosz Aigisztosz öltözete egyszerű, mondhatni pórias AIGISZTOSZ: (hosszabb szünet után) Szép és megindító volt. Tökéletes átélés, fejedelmi méltóság, nemes szenvedély. Az apró túlzásoknak nincs jelentősége, mint az a ránc például, amelyre céloztál. ELEKTRA: Milyen ránc? AIGISZTOSZ: Azt mondtad, ráncos az arcod. Ez nem igaz. Még korai is volna. ELEKTRA: Menj innen! AIGISZTOSZ: Ezt nem kívánod komolyan! ELEKTRA: Miért leskelődsz utánam? AIGISZTOSZ: Csupán erre jártam, és nem akartalak félbeszakítani. így esett meg, hogy végighallgattalak. Viszont most elismeréssel adózhatok a jelenetnek. ELEKTRA: Nem értem miről beszélsz! AIGISZTOSZ: Dehogyisnem. Én megértem viszolygásodat az egyhangúságtól. ELEKTRA: Ostoba vagy. AIGISZTOSZ: Lehet. Már régen el akartam mondani, hogy tisztellek és együttérzek veled. Sajnálom, hogy ez az élet jutott ki neked. ELEKTRA: Nem érdekelsz. AIGISZTOSZ: Azt is megértem; itt a nagy alkalom. A palotában eljátszottad már minden szerepedet. Ma viszont csodálatos lehetőség csillant fel előtted, kár lett volna elszalasz- tanod. ELEKTRA: Hiába mocskolódol! AIGISZTOSZ: Kiléptél az unalmas palota kapuján 18
