Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 5-6. szám - SZEMLE - Varga Lajos Márton: Domonkos István: Via Itália
gosan vaskos, nehezen tartható kézben. Kiadóink olykor mintha óvakodnának a több kötetes kiadványoktól, és ezzel az olvasók dolgát nehezítik. A jó könyvről azt szokták mondani, hogy „nem lehet letenni”. Az ilyen hatalmas, nehéz könyveket viszont minduntalan le kell tenni. Talán azért, hogy ilyenkor arra gondoljunk: „Ne menjünk inkább színházba?” (Magvető) HONFFY PÁL DOMONKOS ISTVÁN: VIA ITALIA Mindössze másfél száz oldalas könyv. A címlapon kép: a napnak háttal, arccal felénk egy síró fiúcska integet, törten, esetlenül, mindkét kezét magasra emelve olyasformán, ahogy az ember megadja magát. Ez a kimerevített jelenet a Via Itália záró mozzanata: Balázs Feri búcsúztatja öreg barátját, Dedát, sikertelen vállalkozásuk után. Ok ketten e tisztán fejlő történet hősei. Egy délvidéki kisvárosban, minden pillanatukat ellenőrizni, korlátozni igyekvő világban élnek. Mikor már nem bírják tovább, az öreg régen érlelődő terve szerint Itáliába indulnak. Szökve, s titokban persze. Útközben az öreget szívroham éri. Kórházba kerül, ahonnan a fiúcska segítségével kiszabadul, s tovább megy. Balázs Feri pedig hazatér. A cselekmény igen ökonomikusán és igen gyorsan épül. Néhány mondat, s már előttünk a gyermeki lét képtelen tiltások, parancsok, büntetések áradatában, végletes kiszolgáltatottságban, önmaga lényegétől, a boldog határtalanságtól, a teljes magaátadás képességétől megfosztva. Nem annyira a közvetlen írói közléseknek köszönhető a kifejlésnek ez a feltűnő intenzitása, hanem az életanyagnak, s az életanyagot szeszélyes elevenségében is teljességgel az írói szándék szolgálatába állító eszközöknek és eljárásoknak. Egy ilyen eljárás az, hogy az író a gyerekeket szüntelenül konfliktushelyzetben tartja, olyanokban, amelyek csak ígérik, megvalósulni azonban sose engedika tisztító,felszabadító összeütközést, az emberhez méltó küzdelmet. A kibontakozás reménye és lehetetlensége, a kitörés esélye és a kísérlet képtelensége, e világ látszólagos nyitottsága és gyakorlatilag totális zártsága villan össze minduntalan. A hatást a szituációk, viszonylatok, jellemek megérzékítésének módszere fokozza. Esetlegesnek tetsző, egymástól távoleső motívumok ötlenek fel, és kapcsolódnak össze váratlanul, hogy aztán e nagyfeszültségű kapcsolathoz új és újabb motívumok társuljanak, s végre is, a közlés szűkszavúsága ellenére összetett, megragadóan életeleven jelenet kerekedjen ki, amelyben a helyzet és cselekvő figura sugallatosan sokágú összefüggésben mutatkozik meg. S mindez köznapian oldott stílusba ágyazva, ami új polarizációt teremt heves drámaiság és tárgyilagos részvétlenség, azonosulás és distancia, a gyermeki lét és a felnőtt világ között. Figyeljük meg ezt a rövid idézetet, azt, ahogy az ütközések lehetőségei fel-felsejlenek, megtörtént és megtörténhető tragédiákat éreztetve (az apa pusztulása, az anya sorsa), s jelezve — például a kamaszlány, Fieli, anyja iránti közönyében magányát, e közönyben ugyanakkor az anya csorbult emberségét is. Figyeljük meg a társításos eljárás csapongó kapcsolásainak hasznát, az anyag gazdagságát, a kihagyások, elhallgatások miatti tömörségét, feszességét. Mintha csak egyötöde lenne kinn az élményeknek: minden ponton kimondatlan, s talán elmondhatatlan események, sorsok érződnek, különös hangoltságot teremtve. S figyeljük meg az elidegenítő effektusokat, például az írói közlések gyakoriságát a társításos technika és a stílus gyermeklogikát, gyermekmentalitást idéző, részvétre, azonosulásra késztető vonzásával szemben. „Heli még emlékezett apjára, aki német volt,és akit a partizánok lelőttek a községháza előtt. Heli anyja sokáig őrizte apja ingét a szekrényben, egy dobozban, és Helinek szigorúan meg volt tiltva, hogy megnézze. De ő mégis látta az inget, egy este a konyhaasztalra terítette, és négy lyukat számolt meg rajta. Az inget az anyja feltüzelte. Heli felírta a házi feladat címét a legfelső vonal fölé, és gondolkodás nélkül írni kezdett. Úgy írt legtöbbször, mint ahogy a gyóntatószékben beszélt, látszatra minden megfontolás nélkül, apró bűnök sorozatával keltve az őszinteség hatását. Édesanyám. Édesanyámat Elzának hívják. Jókora pontot biggyesztett a mondat végére, és elmosolyodott. Eszébe jutott a múlt heti dolgozat. Annak Macskám volt a címe és ő ezekkel a szavakkal ezdte: A macskámat Szu- zinak hívják. S hogy a dolog még érdekesebb egyen, Helinek egyáltalán nem volt macskája.” Á részletből az is kiderül, hogy Domonkos István szereplői csak nyomokban őrzik azt, ami az irodalom gyerekfiguráiban eddig fontos volt. A tiszta látás, az eleven igazságérzet helyett a bizonytalanságot, az önfeláldozó bátorság helyett az óvatosságot, a bajokat vállaló nyíltság, következetes őszinteség helyett az elnémulást, a félre- húzódást tapasztaljuk. Heli, Viki-Radiátor vagy Balázs Feri kietlenebbek, mintáz irodalom ismert gyerekfigurái. Túl vannak már nemcsak az ütközés, de a küzdés stádiumán is. Maradék emberségüket mentve hátrálnak a világ elől. így sodródik az öreg Deda közelébe Balázs Feri is. Megszégyenítő büntetést szenved el az iskolában, ahonnan ki is zárják — maga sem tudja miért, pajtása, Viki-Radiátor elsüllyeszti Heli Ferinek írt leveleit, kizárva így a szerelemből, és nem tud szót érteni szüleivel — szóval: magára marad. Figyelme Dedára terelődik, akivel összemelegszik, s aki megígéri, később ezt a kapcsolatot is feldúló számításból, hogy magával viszi Itáliába. 88
