Forrás, 1933-1934 (1-2. évfolyam, 1-5. szám)
1934-01-01 / 2. szám
Nehéz csend feszült közéjük, a lány ruháját igazgatta és néha sóhajtott, ő csak állt, nézett maga elé, érezte, hogy szót kén dobni a levegőbe, mindegy, akármit, csak ez a kínos hallgatás szűnjön meg. Lábai remegtek, le szeretett volna ülni, túllenni az elköszönésen, valami enyhe utálat teregette ki magát a hid alatt s ez idegesítette. — Kész vagy már ? A nő motyogott valamit. Nem értette. Kilépett a híd alól, bámulni kezdte a vizet, mi ott folyt, kavargóit a lábainál. Itt- ott az örvény, mint valami óriási összecsücsöritett száj szívta harsogva magába a levegőt, le valahova mélyre. Megérintették a karját. Hátra nézett, a lány állt mögötte. — Mehetünk. — szólt halkan. Oda adta a férfinek tárcáját és a sapkáját kezdte igazgatni. Szótlanul lépdeltek egymás mellett, — Mikor látlak? — kérdezte a lány, ahogy felértek az útra. — Mikor? — ismételte a férfi gépiesen — holnap, igen, holnap este egész biztosan. De most már sietnem kell — nyúlt a lány keze után. Megszorította és elsietett a Margithid irányában... H. G. Wells ,,A világ története“ című müvében olvassuk: Ne feledjük azt —irjaa nagy angol iró — hogy az emberi fajok úgy keverednek, szakadnak, gomolyognak, egymásba olvadnak, mint a felhők. Az emberi fajok nem úgy ágaznak el egy törzstől, mint a fának egymással soha nem találkozó ágai. Mindig szemünk előtt kell tartani, hogy az emberi fajok minden kedvező alkalommal újra meg újra keverednek. így sok kegyetlen csalódástól, előítélettől kíméljük meg magunkat. Nincs ingadozóbb értelmű szó, mint a ,,faj“ s nincs még egy, amelyre annyi együgyü általánosítást alapítanának, mint erre, Beszélnek „brit" fajról, meg „európai" fajról, holott csaknem minden európai nemzet bar- »ás, sötét-fehér, fehér és mongol elemek kusza keveréke. Rádiót, Horváthnál villanyt Bethlen-u. sz. 5
