Forrás, 1933-1934 (1-2. évfolyam, 1-5. szám)

1934-08-01 / 4-5. szám

— Mit hozott ?

— Levelet.

Zilcy keze ökölbe rándult. Tehát levelezget. A gyerekekre ráparancsolt, hogy maradjanak benn, ő pedig kiment a feleségéhez.

— Anyukám, volt itt valaki? — kérdezte közömbösen.

— Nem voltTagad, — állapította meg kínosan. — Valami kesernyésség szorult a torkába, úgy érezte, nyelnie kell. Ahogy nézte az asz- szonyt, fejét elöntötte a vér.

— Hazudsz! — tört elő torkából a rekedt kiálltás. — Nézd, ma reggel ez volt a kapura kiirva — mutatta a cédulát. — Ma délelőtt pedig levelet kaptál. Hol van, mutasd! — ordította.

Az asszony előbb megrémült, csodálkozott, végül sirás közben kiszótagolta, hogy a villanyszámlát hozták el délelőtt és ő esküszik mindenre, hogy ami a cédulán van, aljas rágalom.

Estére már Zilcy lehiggadt és belátta, hogy ok nélkül bántotta meg a feleségét. Valahogy sikerült kibékítenie. Vacsora után papirt vett elő.

— Ne ird ki megint, — kérte az asszony — újra aláírja az a gazember.

— Légy nyugodt, — szól fölényesen Zilcy. — Úgy fogalmazom meg, hogy ne írhasson alá semmit az a rímkalóz.

Ki is tette a kapura :

A kutya harap!

Reggel egy kis kárörömmel gondolt az ismeretlen tréfa- csinálóra. Rossz viccét nem tudja újra elsütni.

Mosolyogva lépett ki a kapun, de ahogy a cédulára nézett, a mosolygás fájdalmas fintorrá merevedett.

A kutya harap !

Az asszony tagad !

Stimmel ! — állapította meg. Tagad. Levette a cédulát. Gondolkozott. Ez az ismeretlen tud valamit. Ki lehet ? Mit tudhat ?

Belökte az ajtót, visszament a feleségéhez.

— Olvasd! — nyújtotta át vésztjósló hangon.

Zilcyné értelmetlenül bámult a papírra.

— Nos ? Nincs semmi mondanivalód ?

— Fiam, ne kínozz újra ezzel a zagyvasággal.

— Persze, ne kínozzam őnagyságát, őnagysága ideges, őnagy- ságát kimélni kell. Te, — lépett közelebb — ha valamit megtudok, megöllek.

Az asszony sírni kezdett, majd veszekedésbe csapott át. Megmondta férjének, hogy még ma becsomagol és holnap megy haza az anyjához, ö ezt nem bírja.

13