Forrás, 1933-1934 (1-2. évfolyam, 1-5. szám)

1934-03-01 / 3. szám

Dóri estefelé érkezett vissza. Már az útról kiáltott az udvaron dolgozó Kosához.

— Vettél tengerit?

— Vettem.

— Mennyiér ?

— Ötér — felelt rosszat sejtve.

— Baj van — jött közelebb Dóri. A tengerinek lement az ára. Négy pengőt fizetnek érte.

Kosa összeharapta fogát, arca megkeményedett. Keze ökölbe csomósodott ahogy Dórihoz lépett.

— Dóri, te, — ropogott foga közzül a szó — ha vissza nem hozod a feipénzt a paptól, kitaposom a beledet.

Ott hagyta Dórit az udvaron, bement a házba.

Dóri állt még egy kis ideig, de ismerte Kosát, félt tőle. Elindult visszaszerezni a felpénzt. Még nem tudta hogyan, de bizott az eszében.

Mikor a pap kerítéséhez ért, már derengett benne valami. Fel-fel pislogott az udvarra. Nem akart bemenni. Járkált le s fel. Egyszer csak észreveszi a papot az udvaron. Beköszön.

— Aggyisten, tiszteletes ur ! Hogy fizetett a búza ?

— Közepes volt, Dóri — jött a pap a kerítéshez. Jobb is lehetett volna.

— Hát a krumplit szedeti már a tiszteletes ur ?

— Még nem, majd csak a jövő héten. Hol jársz erre?

Megyek a bátyámhoz. Üzent a terménykereskedő, hogy

hónap jöp összeszedni a tengerit, hát legyen otthon— Én az előbb adtam el húsz mázsát Kosának.

— Oszt mennyiér? — kérdezte közömbösen Dóri.

— Ötér.

— Ótér ? — álmélkodott. De tiszteletes ur, hétér szedi mázsáját hónap a kereskedő.

— Mit mondsz ? Hétér ?

— Igen. Hétér !

Erre aztán már a tiszteletes ur, lelkének békés ösvényeiből is felröppent egy káromkodás.

— Dóri fiam — kezdte egy kis idő múlva.

— Tessék tiszteletes ur!

— Megkérnélek egy szívességre.

— Megteszem — készségeskedett Dóri.

Divatharisnyák

““ Excel sior-t6.

Zrínyi llona-utca 6.

9