Forrás, 1933-1934 (1-2. évfolyam, 1-5. szám)

1934-01-01 / 2. szám

Meghalt Léda asszony

Mint feldübörgő komor gyászínduló zúgott fel a fővárosi sajtó ólombetűinek hang és gondolatorchesterén egy asszony halálának hire: Meghalt Léda, Ady Endre múzsája.

Meghalt egy csodálatos asszony, a költők örök asz- szonya, a Lillák, Lalagék és Beatriceok reinkarnálódott lelke, aki szerelmének Aladin-lámpájával egy kisváros lomha közönyiszapjában megtalálta a magyarság legnagyobb és legértékesebb ékkövét: Ady Endrét.

Hogy mi volt Léda Ady Endrének, arról a költő bátyja, Ady Lajos igy emlékezik meg: „Léda több volt, mint múzsa! Baudelaire, Verlaine és Rimbaudnak még a nevét is csak Lédától hallotta először Bandi s tudom, hogy első párisi tartózkodása alatt a nyelvi nehézségek szakadékain Léda asszony segítő gyöngéd és mégis biztos keze vitte át Bandit a francia impresszionista és szimbolista költőkhöz.

Léda egymagában többet jelentett Bandira a költőre és emberre nézve egyaránt, mint az összes többi asszonyok, az előtte és utána érkezők együttesen,“

Léda tehát több volt, mint múzsa, segítője, inspirátora, tanítója volt a költőnek, akinek sorsa nélküle talán az elbukott, elveszett tragikus magyar költősorsokéhoz lett volna hasonló. De ennek az európai kultúrájú asszonynak szerelmében fellobbant a zseni tündöklő lángja s tudásának királyvizében salaktól tisztultan ragyogott fel a csiszolatlan gyémánt, hogy mint szikrázó diadém évszázadokig élessze egy letiport, kis nép géniuszát.

Léda, mint a költő felfedezője és inspirátora nemes és szerény volt, de az maradt elhagyatottsága, asszonyi martirumsága idején is, mikor Ady a hírnév és dicsőség közepette nélküle járta csodálatos útját. Szerényen háttérbe vonult akkor is, mert tudta, hogy a zseni élete az égbolt fekete szövetén felvillanó tünemény szikrázó jel csupán, mely egy pillanatra megvilágítja az embberi fejlődés uj útjait; száguldó üstökös, mely magához vonza és újból eltaszitja a kis álló csillagokat, hogy aztán vég-