Forrás, 1933-1934 (1-2. évfolyam, 1-5. szám)
1933-11-05 / 1. szám
A STRAND A városszéli tavacska iszapos vizében mocskos hullámokat vertek a ficánkoló fürdőzők. A korhadt kabinok majd kigyulad- tak az égő nyárban és még a nád pörkös lándzsái is aléltan hajlottak a viz felé. A lányt először látták kint a strandon, a fény zuhanya pirosra csipte bőrét, arányos, hajlékony termetén fehér dressz feszült. Vidám volt és ifjúsága bimbós kedvében kacagva ugrándozott a homokon. Beszaladt kabinjába, tükrében megbámulta barnuló arcát, majd ismét kirohant a fürdőzők közé. Szőke, napsütött huncut szirénnek tetszett, amint végigfutott a fövényen. Gondtalan kacarászó vidámságával mindenkit magával ragadott. Öregedő férfiak éhes szemmel fordultak utána, az öregedő nők megirigyelték kacagó lelke szép börtönét: testét. Mozdulataival, ugrabugra szelességével ő maga volt az élet. Nem ismerte még itt senki, idegen volt, talán nagyvárosi hölgy, ki látogatóba érkezett a pulya városba. Széttárt karokkal futott a nap után, mintha meg akarta volna fogni a felhőkben úszó tüzlab- dát. A parton vesztegelő mentőcsónak vöröskeresztes lobogóját is kiemelte a csónakfarból és a fövenyen heverők felé lobogtatta. Pezsgett a vére s bőre alatt szinte ugráltak az izmok, mitsem törődve a körülötte állókkal, utánozta a békaku- ruttyolást, a fürdőmester figyelmeztető kiáltozásait s amint ke12 zére állt, szőke hajának puha szálai arcába hullottak. Mindenkit elbűvölt opál szemével, torzivü kívánatos szájával, szoborszép törzsével és mozdulataival. Testében annyi bar bár erő és ügyesség feszült, mint valami acélinu, rugalmas emberhez hasonló hajlékony, finom lényben. A nap elomlott és tüzével felgyújtotta az alkonyatot. Nyugaton sötéten permetezett az ég és a barna felhők belecsavarodtak a bíbor lángokba. Lehűlt a levegő és már senki sem tartózkodott a vízben, a fürdőzők a parton száritgatták magukat, hajukat, dresszeiket s a tócsa úgy elcsendesedett, mintha a nyugalom vasalója simult volna végig redőin. A lány a trambulínon állott. Most a magasban a lengő léc peremén, a mély viz felett széttárt karjaival aranyszobornak tetszett. Keskeny csipője még jobban megnyúlt s az alkonyat simogatva siklott végig csurmos szőke haján. Mindenkielámult termetepom- páján, teste határvonalait mintha fénylő sávok vonták volna be. Á partonállók nem tudtak elmozdulni mellőle, amint alkonyatba olvadva sugárzó testtel ott állott a lengő lécsarkon. A léc megpattant és a lány, mint feszes aranyiv hullott a vizbe, mintha a felhőkben úszott volna, úgy tetszett mindenkinek. Karjai közé szorított fejjel fúródott a tóba, amelynek felületén parányi gyűrű jelezte csak ugrása nyomát, majd felbukkant
