Novák Ádám (szerk.): Fontes Memoriae Hungariae II. Varsóban őrzött magyar vonatkozású oklevelek, 1388–1427. Közreadja: Novák Ádám és Tóth Péter (Debrecen, 2018)

Pósán László: Luxemburgi Zsigmond és az első toruńi béke (1411)

XI erőteljes nyomást gyakorolt a felekre a harcok beszüntetése érdekében. 1414. október 7-én a felek két évre szóló fegyverszünetet kötöttek, s abban állapodtak meg, hogy vitás kérdéseiket a konstanzi zsinat döntőbíráskodására bízzák. 69 A zsinat 1414. május 11-én napirendre tűzte a Német Lovagrend és Lengyelország vitáját. Az elhúzódó per miatt előbb 1416. április 6-án, majd 1417. május 14­én egy-egy évvel meghosszabbították a korábbi fegyverszünetet. 70 1418. április 22-én a zsinat úgy ért véget, hogy a lengyel-lovagrendi viszályban nem született érdemi döntés vagy állásfoglalás. 71 A következő év folyamán mindkét fél elfogadta, hogy ügyükben újra Zsigmond döntőbíráskodjon. 72 A német-magyar uralkodó korábbi döntései­hez hasonlóan 1420-ban jogszerűnek ismerte el az 1411. évi thorni békét és érvénytelennek nyilvánította Jagelló Ulászló területi követeléseit. 73 A lovagrend és Lengyelország közötti újabb, 1422. évi rövid háborút lezáró melnosee-i béke (1422. szeptember 27) alapvetően az első thorni békén, valamint Luxemburgi Zsigmond 1412. és 1420. évi döntőbíráskodásán alapult. Csak abban tért el azok­tól, hogy Żmudź tartományt Jagelló Ulászló és Vitold halála után is Litvániához tartozónak mondta ki, ami nem kerül vissza a lovagrendhez. 74 69 Staatsverträge I. Nr. 105.; RI XI/I. Nr. 1171.,1276. 70 Staatsverträge I. Nr. 122., 130. 71 Hoensch, 1997. 22. 72 Regesta II. Nr. 1950., 1954., 1967., 2004. Vö. a 47. oklevélszöveggel. 73 Uo. Nr. 2017., 2018. 74 Ekdahl, Sven: Der Krieg zwischen Deutschen Orden und Polen-Litauen im Jahr 1422. Ze­itschrift für Ostforschung 13. (1964) 614–651.; Lückerath, Carl August: Paul von Rusdorf. Hochmeis­ter des Deutschen Ordens 1422–1441. Bad Godesberg, 1969. 43–44.

Next

/
Oldalképek
Tartalom