Folia Historica 35. (Budapest, 2020)
I. TANULMÁNYOK - Istenes Mónika: A „Fáklyás-ügy". Bauer Sándor önégetése
Az édesanya a jegyzőkönyvek dátumozása szerint néhány nappal a történtek után arról tájékoztatta a rendőrség munkatársait, hogy fia január 19-én este feltűnő módon többször is kérte, hogy másnap reggel feltétlen ébressze fel, mert tanulni akar. Az anya, a kérésnek eleget téve, január 20-án reggel hét óra körül felkeltette fiát, majd távozott otthonról. Elmondása szerint munkahelyéről délután fél kettő táján érkezett haza, ahol kisebb rendetlenség várta. Bauer Sándor íróasztala környékén és a földön apróra vágott papírokat, piros-fehér-zöld színű papírgalacsint, valamint egy kis méretű nemzeti színű zászlót talált. A hamutartóban filteres és filter nélküli cigarettavégek voltak, és mivel fia - tudomása szerint - nem dohányzott, ezért arra következtetett, hogy a délelőtt folyamán többen is tartózkodtak a lakásban. A még élő hozzátartozókkal készült interjúból ma már tudjuk, hogy Bauer nem rendetlenséget hagyott maga után, hanem nemzeti színű papírzászlókkal díszítette fel a lakást távozása előtt.8 9 Bauer Sándor déltájban távozhatott az Üllői út 167. szám alatti házukból, kezében benzines palackokat rejtő táskát cipelve. A Kálvin tér felé haladva a villamoson összetalálkozott egy egykori általános iskolai osztálytársával, Andrássy Attilával, aki a következőképpen emlékezett vissza a találkozásra: „A villamoson találkoztam Bauer Sándorral, aki munkás ruhában és bakancsban volt. Kabát és sapka nem volt rajta. A peronon utazott, a lába között egy kétfülű táska volt (a színére már nem emlékszem), amiben üvegek voltak, emlékezetem szerint 3-4 darab. Kérdésemre azt válaszolta, hogy az üvegekben ital van, házibulira megy. Feltettem neki a kérdést, hogy meg sem kínál az italból. Azt válaszolta, hogy nem kínál meg, mert ki van számítva, így is kevés lesz. [...] Amennyire vissza tudok emlékezni, Bauer Sándor a szokásos módon viselkedett. Nem vettem észre rajta sem idegességet, sem szomorúságot."10 Délután egy óra táján érkezett Bauer Sándor a budapesti Nemzeti Múzeumhoz. Felsétált a főbejárati oszlopsorhoz, a táskában lévő benzinnel lelocsolta ruháját, majd meggyújtotta magát. Miközben ruhája és teste égett, két kezében nemzeti színű kis papírzászlókat tartott, amelyeket minden bizonnyal nem sokkal korábban otthon készített. A járókelők közül többen segítségére siettek a fájdalmában az oszlopok körül futkosó, lángoló ruházatú fiatalembernek. A segítő szemtanúk között volt egy orvostanhallgató is, aki a másnapi kihallgatáson a következőképpen számolt be a történtekről: „Barátommal együtt odafutottunk, s mindketten levettük a télikabátunkat, s azzal igyekeztünk eloltani a lángokat. Velünk egy időben érkezett a helyszínre két másik személy, közülük az egyik egy fiatal katona, ezek szintén levették a kabátjukat, s azzal akartuk eloltani, ez eredményre is vezetett. Ekkor mi egy kicsit távolabb mentünk a személytől, de azt hallottuk, hogy mentőket hívtak. Ekkor már meglehetősen nagy tömeg gyűlt össze, de hogy szám szerint mennyien lehettek, azt nem tudom. Az illető fiatal ember mindvégig eszméleténél volt, azt hallottam, hogy kérdéseket tettek fel hozzá, melyekre válaszolt. Többek között azt kérdezték tőle, hogy »miért tette«, amire olyan választ adott, 8 Jelentés, Budapest, 1969. február 10. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (a továbbiakban: ÁBTL) V-157854/1 67. 9 Elhangzott Vácz Lászlóval 2009. november 12-én és Sabján Miklóssal 2010. január 20-án készült interjúban. 10 Andrássy Attila tanúkihallgatási jegyzőkönyve, 1969. február 20. ÁBTL V-157854/1 231. 103
