Folia Historica 35. (Budapest, 2020)

UTOLSÓ FELVONÁS - IV. KÁROLY KORONÁZÁSA. KIÁLLÍTÁSI KATALÓGUS - Gödölle Mátyás: „Történelmi festmény élőben" - IV. Károly 1916. évi koronázásának ábrázolásai

3. kép Sándor-palota falánál lévő emelvényen grafikusok rajzolják a Szent György téri kardvágást. Alul balra Kernstok Károly, felül balról Rippl-Rónai József és katonaruhában Pór Bertalan (Koronázási Album 1917,151.) A koronázás napján számos művész vett részt a ce­remónia különböző helyszínein. (3. kép) Kertész K. Róbert, a koronázás műszaki és művészeti albizott­sága előadójának leírása szerint „Az ünnepségekről vázlatokat készítő rajzolók és festőművészek elhe­lyezéséről is az albizottság gondoskodott. A temp­lomban jelen volt meghívott képzőművészeken kívül, mintegy 60 művész kapott a különböző tri­bünökön ülőhelyet."14 Marsovszky László minisz­teri titkár pedig a Koronázási Album számára készült beszámolóban említi, hogy milyen nagy nehézséget jelentett a sajtó képviselőinek elhelyezése a Mátyás­templomban, ahol végül három helyszínen kaptak helyet. „A diplomaták páholya feletti tribünön, ahol elsősorban a külföldi sajtó képviselői, ezenkívül pe­dig a rajzolók helyeztettek el a baptistoriumban, vé­gül pedig az emeleti loggiákban összesen 50 helyet sikerült a sajtó képviselőinek biztosítani. A hírszolgálat ellátása érdekében a laptudósí­tók és a képes lapok rajzolói előnyös helyeket kaptak a tribünökön is."15 (4. kép) Az elő­készületek során arra is gondoltak, hogy a művészek már a próbákon is részt vehesse­nek, hogy megismerjék a helyszíneket és a dekorációkat. December 28-án elpróbálták 4. kép Karikatúra egy tribünön dolgozó grafikusról (Borsszem Jankó, 1917. január 7.11.) 14 Kertész K. R.: TV. Károly apostoli i. m. 24. 15 Marsovszky László beszámolója a Koronázási Album céljaira. VII. A sajtó képviselőinek elhelye­zése. 1917. február 18. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (a továbbiakban: MNL OL) K 26 Miniszterelnökségi Levéltár (a továbbiakban K 26) 1094-1917-1-2-790. 221

Next

/
Oldalképek
Tartalom