Folia Historica 35. (Budapest, 2020)

UTOLSÓ FELVONÁS - IV. KÁROLY KORONÁZÁSA. KIÁLLÍTÁSI KATALÓGUS - Gödölle Mátyás: „Történelmi festmény élőben" - IV. Károly 1916. évi koronázásának ábrázolásai

és az azt követő világi ceremónia négy hangsúlyos momentuma (aranysarkantyús vitézek avatása, koronázási eskü, kardvágás a koronázódombon, koronázási lakoma) lényegében végig változatlan maradt a magyar uralkodók koronázásain. A róluk készült képzőművészeti alkotások a magyar történelem eseményábrázolásainak legegységesebb csoportját alkotják. Míg a korábbi századokban rajzok, metszetek és festmények születtek, Ferenc József 1867. évi koronázásakor a képzőművészeti alkotások mellett már készültek korai fényképfelvételek is, de azokat főleg kollázsokhoz és rajtuk alapuló művészi alkotásokhoz használták,4 5 6 és az akkor már virágkorát élő képes sajtó is még nagyrészt grafikák útján szolgálta ki az olvasók „képi közvetítés" iránti igényét. Az újságok a helyszínre kiküldött tudósítókkal nagy piaci versenyben igyekeztek gyors és hiteles beszámolót nyújtani az érdeklődőknek, akik közül kevesen lehettek személyesen is tanúi a koronázásnak. A sajtóillusztrációk egyszerre próbáltak megfelelni a hiteles tájékoztatás és a ceremónia reprezentativitás iránti igényének. Az 1916. évi utolsó király- koronázás idejére azonban a fényképészet és nyomdatechnika fejlődése már lehetővé tette, hogy a sajtóban egyenrangú - vagy éppen hangsúlyosabb - félként jelenjenek meg fényképes tudósítások az ünnepségről. Ugyanakkor a koronázás képzőművészeti megörökítésének jelentősége mégsem csökkent. Ennek egyik oka az volt, hogy bár próbálkoztak vele,7 8 de a budavári Koronázó Főtemplom (Mátyás-templom) belső tere a sötét téli időszakban az ünnepség megzavarása nélkül nem tette lehetővé a beltéri felvételek készítését. Ezért a koronázás egyházi szertartásáról csak képzőművészeti ábrázolásokat ismerünk, és a sajtó is csak ezeket tudta közölni. A másik ok inkább az ábrázolási mód jellegéhez köthető. Annak ellenére ugyanis, hogy már jó minőségű fotóreprodukciókat tudtak közölni a sajtóban, úgy tűnik, hogy az újságok szerkesztői a reális ábrázolást nyújtó fényképet nem érezték elég reprezentatívnak az eseményről való megemlékezéshez.5

4 A pozsonyi koronázások közül az utolsó, 1830. éviről ismerjük a legtöbb képet. Lásd Gödölle Mátyás: V. Ferdinánd 1830. évi pozsonyi koronázásának ábrázolásai. In: Egy elfeledett koronázás a reformkorban. Az utolsó pozsonyi uralkodókoronázás 1830 őszén. (Magyar Történelmi Emlékek - Értekezések) Szerk. Soós István. Bp. 2017.105-130., 275-322.

5 Tomsics Emőke: Kacagány és camera. Az 1867-es koronázás fényképei a Magyar Nemzeti Múzeumban. Bp. 2015.

6 A sajtóillusztrációk szerepéről lásd Révész Emese: Kép, sajtó, történelem. Az illusztrált sajtó Magyarországon 1850-1870 között. Bp. 2015.

7 A templom szószékéről forgatott filmfelvétel nem sikerült, mindössze egyetlen, értékelhetetle- nül homályos filmkocka fotóját közölték a lapok a koronázásról.

8 Jól szemlélteti ezt a szempontot a Nyugatban megjelent kritika „Ennél bizony ezerszerte történelmibb, hűbb és igazabb még az a kép is, amelyet a Leipziger Illustrierte Zeitungnak festett Schwarmstädt [Kat. 11.10.], igen iskolásán, de igen becsületesen. Úgy látszik, a festmény mégis csak több ma még a fényképnél, még ebben a vonatkozásban is s az unokáink, ha a koronázásra gondolnak anno 1916, nem a művészi fényképész urak felvételeiből fogják a történelmi képzetüket venni, hanem valószínűleg a Benczúr mesteréből, aki majd a maga módja szerint meg fogja ezt festeni. Ez a kudarc pedig, amely a fényképet érte, úgy hiszem csak részben ered az ő természetéből. Igaz, hogy az objektív, a lencse nem tud hazudni és azt és úgy veti rá a lemezre, ami és ahogy előtte áll. Nem tud kiválasztani, nem tudja elhanyagolni a lényegtelent és kiemelni a fontosat nem tud komponálni és nem tudja értékelni a színt, nem tud mást belehozni és nem tud eltörölni." Tóth László: A fénykép kudarca. Nyugat 10. (1917) 592.

218