Folia Historica 35. (Budapest, 2020)

I. TANULMÁNYOK - Istenes Mónika: A „Fáklyás-ügy". Bauer Sándor önégetése

Nem tudjuk, hogy a később börtönbüntetésre ítélt fiatalok valóban tervezték-e a fen­ti cselekményt, és ha igen, az egyes résztvevők mennyire vették komolyan a tervezett önkéntes tűzhalált, illetve történtek-e előkészületek ennek kivitelezésre. Mindenesetre a tervezett csoportos önégetésre nem került sor. Szirmai Tamást és társait a fentieken túl a Szabadság-szobor, a Lenin-szobor és a Ta­nácsköztársaság-emlékmű felrobbantásának tervével is vádolták. Ügyükben 1969 dec­emberében született meg a bírósági ítélet, amelynek értelmében összeesküvésre irányu­ló előkészület bűntettében bűnösnek találtattak, és több éves szabadságvesztésre ítélték őket.124 Ezt követően, mindegy három évtizedig az állambiztonságiak és a hatalmat gyakor­lók szándékának megfelelően Bauer nevét és tettét hallgatás övezte. A Bauer-ügyről szóló állambiztonsági dokumentumok kutathatósága óta, vagyis az 1990-es évek végétől kezd­ve találkozhatunk ismét a fiatalember nevével előbb hosszabb-rövidebb újságcikkekben, rádióműsorokban, majd 2002-től kezdve rendszeressé váltak a hol jelentősebb, hol pedig csak szűkebb érdeklődésre számot tartó megemlékezések a Múzeumkertben és a rákos- palotai temetőben. Civil kezdeményezésre készült el az a tábla, amelyet 2001 októberében avattak fel az önégetés színhelyén, a Nemzeti Múzeum főbejárati lépcsőinek jobb oldalán. 2007-ben a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság jóváhagyta Bauer Sándor sírjának védetté nyilvánítását. 2011 tavaszán a Fővárosi Közgyűlés a VIII. kerületi Erdélyi utca névét Bauer Sándor utcára változtatta, 2012 márciusában pedig szobrot avattak tisztele­tére a VIII. kerületi Mátyás téren. THE ‘TORCH'CASE - SÁNDOR BA UER 'S SELF-BURNING Summary The gardens of the National Museum became the place of a shocking even on 20th January 1969. It happened in the early afternoon that Sándor Bauer (aged 17), Budapest citizen, poured petrol all over himself and lit his soaked clothes on fire. This young man suffered from severe burns and passed away on the dawn of 23rd January 1969. It is known from his farewell letter and form what he said while burning that his act was a planned, visually dramatic demonstration against the dictatorship in his country, in order to raise attention. The MSZMP (Hungarian Socialist Worker's Party), however responded to the incident differently. They made effort to frame the boy as suicidal, who's act was driven from a sudden trepidation. The political police -apart from the political motivation- had another reason not to ignore the case: it was the second case of self-burning in the inclusion of the socialist block. 4 days prior to Bauer Sándor's act, a man in Prague, Jan Palach died the same way, which served a formula and an example to the Hungarian man. The boy's shocking act came into the centre of attention a few years ago. Typically, shorter writings are published around the day of the anniversary. In 1969 he was considered to be a boy of serious psychological problems, but today he is seen as a hero. 124 Budapesti Fővárosi Bíróság ítélete, 1969. december 2. ÁBTL V-157864/2 699. 142

Next

/
Oldalképek
Tartalom