Folia Historica 34. (Budapest, 2019)

I. TANULMÁNYOK - Radnóti Klára: Zenei matinék a Nemzeti Múzeumban

udvarok magas zenekultúrája, az Esterházy, Lichnowski, Kinsky, Lobkovitz hercegek, egy Erdődy gróf, van Swieten báró barátsága és megértő támogatása nélkül. A Magyar Nemzeti Múzeum Barátainak Egyesülete, mely a Nemzeti Múzeum gyűjte­ményeinek alapját megvető gróf Széchényi Ferenc szellemi örökébe lépett az ország ez első kultúrintézményének támogatásában úgy véli, hogy az alapítók intencióihoz híven jár el, amikor a Nemzeti Múzeum dísztermében korszerű és egyúttal magas színvonalú művészi előadásban újítja fel az európai zenekultúra egyik legfényesebb korának ezen alkotásait. Különben is ezzel csak - úgy mondhatnék - eredeti rendeltetésének adjuk vissza a dísz­termet, a magyar empire építészet és dekoráció e remek alkotását; hiszen tudjuk, hogy e teremben (a régi főrendiház üléstermében) tartotta 1853-ban a Budapesti Filharmóniai Társaság első emlékezetes hangversenyét, Erkel Ferenc elnökkarnagy vezényletével. 3. Budapest, 1938. febr. 8. Méltóságos gróf Zichy István dr. úrnak, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Budapest Kedves Barátom! Engedd meg, hogy ezúton még egyszer gratuláljak Neked a Magyar Nemzeti Múzeum Barátai által a Te kezdeményezésedre vasárnap rendezett klasszikus hangverseny rend­kívüli sikeréhez. Nagy társadalmi és kulturális eseménynek tartom úgy a Múzeum, mint a magyar zenei élet szempontjából. Meg vagyok győződve, hogy Kresz Gézával együtt igen hasznos munkát végeztetek és kétségtelennek tartom, hogy a sikerek sorozata fog következni, ha továbbra is kitartunk e nemes cél szolgálatában. Amiért most írok és nem várom meg, míg kedves személyeddel találkozhatom, az Im- rédy Béla barátomnak, a Magyar Nemzeti Bank nagyérdemű elnökének, aki szintén teljes elragadtatással beszélt nekem a Bank tegnapi közgyűlése alkalmával vasárnapi hang­versenyetekről, az a gondolata, hogy a ciklus befejezése után az egész sorozatot vigyük át Budára és így a budai közönségben is keltsük fel egyrészt a Nemzeti Múzeum Barátai Egyesülete iránti, másrészt a klasszikus zene iránti érdeklődést. Ezt Kresz Gézának is fi­gyelmébe ajánlottam, aki természetesen lelkesedik a tervért. Most már nekem volna egy póttervem. Mit szólnál ahhoz, hogyha közös elgondolásunk kiegészítéseképpen rendbe lehetne hozatni a Várszínházát annyira, hogy a hangversenyek ott adatnának, ahol egyszer Beethoven muzsikált. Tervemet kedves figyelmedbe, magamat barátságodba ajánlva, maradok igaz híved: Hegedűs Lóránt 90

Next

/
Oldalképek
Tartalom