Folia Historica 34. (Budapest, 2019)

I. TANULMÁNYOK - Varga Lujza: Ferenc József utolsó diplomatája - Hevesy Pál

adásában megjelenő ismeretterjesztő kiadvány volt." Eközben egy gyártelepek tervezésével és építésével foglalkozó brit műszaki cégnek dolgozott, mint összekötő.99 100 Ezt követően egyre hézagosabb a tudásunk Hevesy munkásságáról. 1960 karácsonyán azonban üdvözletét küldött Allen Dullesnek, a CIA igazgatójának, akit még 1917-es berni kiküldetése alatt ismert meg. Mintegy üdvözlete mellékleteképpen hosszasan foglalkozott olyan gazdasági és politikai problémákkal, amelyek az első világháború óta eltelt időben Európát és a világot érintették, valamint rámutatott Nyugat-Európa és az USA egységé­nek szükségességére. Az ENSZ Világparlamentté való alakításával kapcsolatban készített javaslatát is megküldte Dullesnek:101 hogy érkezett-e rá válasz, nem tudjuk. Az azonban egyértelmű, hogy az 1945 és még inkább az 1947 utáni Magyarországon befolyásos kap­csolatok nélkül maradt, nemzetközi kapcsolathálóját azonban továbbra is megőrző Hevesy Nyugat-Európában könnyen tovább tudott működni. 1966-ban újabb könyve jelent meg, The Unification of the World: Proposals of a Diploma­tist címen, amelyben szintén a gazdasági integráció sürgősségére és előnyeire hívta fel a figyelmet. 1967-ben ezért a munkájáért a norvég képviselőháztól kapott egy szavazatot a Nobel békedíjra is,102 ezzel majdnem sikerült a kémiai Nobel-díjat elnyert öccse nyom­dokaiba lépnie. A továbbra is Londonban élő Hevesy 1971-ben, az „Új Európa" felkérésére egy Appo- nyi Albertról szóló mű megírásába kezdett. Ez lett az Emlékezzünk régiekről című munka,103 amelyben azonban az ekkor már 87 éves szerző sokkal inkább saját emlékeivel foglalko­zik, mint korábbi diplomatatársaival - nagy forrásanyagot biztosítva ezzel az őt kutatók számára. Saját bevallása szerint „Ez a kis könyv eseményeket ír le és emberek emlékét igyekszik feleleveníteni, akiket gondolatok mozgattak és lelkesítettek. A sors véletlene úgy hozta magával, hogy több éven át munkatársa voltam a régi Magyarország egyik legkiválóbb fiának, Apponyi Albertnek. Miközben életéről és működéséről írtam, sok más ember és sok más esemény is jutott eszembe, melyek megelevenedve szemeim előtt és itt leírva, hű képet adnak a korról, melyben Apponyi élt. Ha írás közben gondolataim itt-ott saját életpályámra is terelődtek, bocsásson meg az olvasó, hogy személyes emlékeimből is beleszőttem egyet s mást az elmondandókba."104 99 https://fee.org/resources/essays-on-liberty-2/ (2017. április 2.) 100 Hevesy Pál levele Allan Dullesnak. 1960. https://www.cia.gov/library/readingroom/docs/CIA- RDP80B01676R003600070001-7.pdf (2017. április 2.) 101 Uo. 102 Hevesi/ P. Emlékezzünk régiekről i. m. 155. 103 Az itt már többször idézett munka az OSZK Kézirattárában teljes egészében megtalálható. 104 Hevesy P. Emlékezzünk régiekről i. m. 2-3. 72

Next

/
Oldalképek
Tartalom