Folia Historica 34. (Budapest, 2019)
III. MŰHELY - Suba Eszter Leona: Mentek játszani a gyerekekkel? Múzeumpedagógia a Magyar Nemzeti Múzeumban
Múzeumpedagógusokkal végzett kutatás eredményei A múzeumpedagógiai kutatás során nem hagyatkozhattam csupán saját gyakorlatomra és elméleti tudásomra. Annak alátámasztására, hogy a vizsgált foglalkozások minden esetben hasonlóak, 4 fő múzeumpedagógust kérdeztem meg. A felmérésből kiderült, hogy a foglalkozások megtervezésekor a múzeumpedagógusok figyelembe veszik a NAT, és Kerettanterv elvárásait, a gyerekközpontú foglalkozás megvalósulásához szükséges szempontokat, úgy mint a gyerek életkori sajátosságait és meglévő tudását. Teret engednek a foglalkozásba be nem tervezett tárgyaknak, témáknak a gyerek érdeklődésének megfelelően. Céljaik között szerepel a múzeumok és a történelem meg- kedveltetése a fiatalokkal, és az is, hogy a résztvevők eligazodjanak az adott történelmi időben, nem nélkülözve a kritikai gondolkodás, a logikus gondolkodás és más képességek fejlesztését. Érdekes, hogy ritkábban jelenik meg a történelmi összefüggések feltárása, a több nézőpont alkalmazása és a nemzeti identitás fejlesztése. A rendszeresen alkalmazott módszerek közül kiemelkedik a csoportmunka, beszélgetés, tárgykészítés, tárgyrekonstrukciók alkalmazása, keresésre, felfedezésre ösztönző feladatok, az irányított kérdések és a forrásfeldolgozás. A felmérésből kiderül, hogy a foglalkozáson legtöbbször szó esik a múzeumi helyes viselkedésről és a kiállított tárgyak megóvásának feltételeiről. Fiatalok véleménye az empirikus kutatás tükrében A diákokkal készült kutatás eredményeként röviden összefoglalható, hogy a múzeum- pedagógiai foglalkozás alapvetően pozitív irányba képes alakítani a gyerekek véleményét a múzeumról, a történelemről a maga élményszerű módszereivel. A foglalkozás végére a múzeumról és a foglalkozásról alkotott vélemény is pozitív irányba változott meg. A múzeumhoz való hozzáállás változásának eredménye, hogy 193 főnek (71,2%) volt előzetesen pozitív a múzeum képe, és ez pozitív is maradt, még 65 főnek (25%) kezdetben negatív volt, de pozitív irányba megváltozott. így a tényleges pozitív irányú változás 25%-os. (1-3. ábra) A múzeumba érkezés előtti vélemény a múzeumról 6% ■ Pozitív ■ Közömbös ■ Negatív ■ Nem válaszolt 1. ábra A diákok véleménye a múzeumról a múzeumba érkezés előtt 252