Folia Historica 34. (Budapest, 2019)
II. KÖZLEMÉNYEK - Miklós Tamás: Első világháborús rohamsisakok az MNM Balassa Bálint Múzeumának helytörténeti gyűjteményében
szét, addig az újabbaknál a robbanás pillanatában már 240 szilánk keletkezett. A srapnelgránátok esetében a szétrepülő ólomgolyók száma 35-37-ről 340-350 darabra emelkedett.4 Habár a haditechnika ugrásszerű fejlődése jelentősen megnövelte az egyes haderők védelmi erejét, mégis a legtöbb hadviselő fél támadó hadműveletekben gondolkodott a háború elején. Azonban ez a fajta hadviselés nyugaton már 1914 őszén kifulladt, és ugyanez történt a keleti hadszíntéren is 1915-ben. Az egymással szemben álló felek beásták magukat, mély lövészárkokat és műszaki akadályokat alakítottak ki. Az állásháború során megnövekedett a tüzérség szerepe, amelynek nem csak az ellenséges támadások elhárításában, hanem a támadásokat bevezető tüzérségi előkészítés során a szembenálló fél állásainak elpusztításában is nagy szerepe volt.3 Ez a haditechnikai fejlődés, valamint a változó hadviselés jelentős hatással volt a harctéri sérülések fajtáira és arányai is. Dr. Kemény Gyula ezredorvos, aki az első világháború során a nagyváradi 37/IV. zászlóaljánál szolgált mint zászlóalj orvosfőnök, 1937-ben részletes adatokat közölt az általa vezetett veszteség-statisztikák alapján. Ebből kiderül, hogy a zászlóalj segélyhelyén 1914. július 14. és 1918. január 1. között megfordult 3976 sebesült 36,5%-a szenvedett felső végtaglövést, 30%-a alsó végtaglövést, 5%-a haslövést, 8,5%-a mellkaslövést, 21 %-a pedig fej-, illetve nyaklövést. A koponyalövésekről az alábbiakat írta Kemény 1937-es tanulmányában: „A háború első idejében aránylag rendkívül sok volt a fejsérülés. Ennek a magyarázatát két dologban kell keresnünk. Egyik volt ama körülmény, hogy az orosz-japán háborúban először alkalmazott lövész- és futóárok-rendszer úgy a szerb, bolgár, valamint a világháború első éveiben is csak nehezen tudott meghonosodni. Különösen áll ez a rohamozni szerető magyar csapatokra. A másik körülmény a fejét védő sisak késői bevezetése volt. A 815 fejlövésből 510 a sisak nélküli időre esik! A háborús irodalom statisztikája szerint a sisak bevezetése után 70-75%-kal csökkent a fejsérülések száma. Statisztikai adatok, bondeletek, a laboratóriumokban megőrzött agyrészek (Wilhelms-Akademie, Berlin) igazolják ama tényt, hogy minden hadviselő fél közt legjobb volt a nálunk is használt német sisak, amelyen az érintő (tangentialis) irányból becsapódó fegyvergolyó egyáltalában nem is tudott áthatolni. A merőlegesen becsapódó golyó, ha behatolt is az agyba, sohasem sodort magával sisakrészeket, ezeket a veszedelmes másodlagos (sekundär) lövedékeket, hanem csak egyszerűen széttolta maga előtt a sisak anyagát. Ezzel szemben a más eredetű sisakokon áthatoló és az agyban rekedt golyót a sisakból levált repeszdaraboknak egész kis tömege vette körül és segítette elő a rendesen halálos fertőzést, megakadályozva így az esetleges szerencsés golyó-eltokolódást. Sőt még az érintő lövések hatására is lepattant a sisak belső felszíne és felületes fejsérüléseket okozott, ami a német sisakoknál sohasem fordult elő, legfeljebb csak behorpadt." A sebesülések okait vizsgálva Kemény arra jutott, hogy megsebesültek 24,6%-a kézifegyverektől, 48,5%-a kézigránáttól, aknától vagy gránáttól, 9,8%-ok pedig srapneltől szenvedett sérülést.' Más statisztikai adatok is alátámasztják, hogy a háborús sérülések között többségben voltak a különböző végtagsérülések, azonban a halállal végződő sebesüléseknek közel a felét 4 BenczeL. i. m. 141. 5 Kraus, J. i. m. 15-16. 6 Pintér Tamás: Önálló zászlóalj segélyhelye a világháborúban, http://nagyhabom.blog. hu/2012/06/13/onallo_zaszloalj_segelyhelye_a_vilaghaboruban (2018. június 4.) 214
