Folia Historica 34. (Budapest, 2019)
II. KÖZLEMÉNYEK - Debreczeni-Droppán Béla: „Egy ember, aki maga csinálta meg a síremlékét...". Hieronymi Károly temetése a Nemzeti Múzeumból
9. kép A koporsót a gyászhintóra helyezik Hieronymi Károly temetésén (Élet. Képes folyóirat) járulhattak az emberek egészen délután 2 óráig, amikor nemcsak a főkaput, de a kerti kapukat is bezárták. A kertkapuk ezután már csak a meghívottak számára nyíltak meg. A múzeumpalota kijelölt gyászterei pedig délután 4 órára zsúfolásig megteltek velük. A Pesti Napló így fogalmazott: „Fogatok, automobilok torlódtak egymáshoz a muzeum parkjának kavicsos utján és csak úgy ontották ki magukból a gyászoló méltóságokat, nagyságokat, akik megilletödötten vették körül az elhunyt miniszter koporsóját." 7 A temetésen a király képviseletében megjelent Habsburg József főherceg oldalán Szapáry József gróf főkamarással. Mögötte foglalt helyet a kormány Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnök vezetésével. Megjelent még Burián István báró közös pénzügyminiszter, és az osztrák kormány képviseletében Richard Weiskirchner kereskedelmi miniszter. A ravatal másik oldalán a családtagok helyezkedtek el, akik közül hiányzott az elhunyt özvegye és Mariska leánya, akik otthon feküdtek nagybetegen (Várady Gabriella, mint említettük, előző nap este összeesett és a temetés napján sokan attól tartottak, hogy súlyosbodó mellhártya- gyulladása miatt a legrosszabb is elképzelhető). (9. kép) 36 37 36 fj: Hieronymi Károly. Az Újság 9. (1911) 107. sz. május 7. 4-5. 5. A múzeumépület kinyitásával egyidőben a királyi Várban az uralkodónál magánkihallgatáson járt a miniszterelnök. Megbeszélésük közben Ferenc József „meleg szavakkal emlékezett meg az elhunyt miniszternek általa mindenkor nagyrabecsült érdemeiről". (Hieronymi Károly temetése. Esti Újság 16. (1911) 103. sz. május 6.2.) 37 Hieronymi temetése. Pesti Napló 62. (1911) 107. sz. május 7. 6-8. 6. 166