Folia Historica 33. (Budapest, 2018)
I. TANULMÁNYOK - Debreczeni-Droppán Béla: Ferenczy István és a Magyar Nemzeti Múzeum
s később is ki lehet planírozni." Az erről szóló megbeszélést a nádor végül ezzel a mondattal zárta le: „No de ennyire nem jöhet, hogy ez szükség legyen!?"'" Ferenczy nyilván jelezte Toldy Ferencnek is, hogy mire jutott, illetve nem jutott József nádornál, úgyhogy ennek fényében érthető, hogy 1846 márciusában, amikor Toldy a nádorhoz folyamodott a Kisfaludy-szobor elhelyezése ügyében, akkor már az új múzeumépületen belül kérte az alkalmas hely kijelölését és a szobor 1847 tavaszán történő leleplezését. Fáy András, mint a Kölcsey Társaság elnöke e folyamodvánnyal egy napon fordult ugyancsak a nádorhoz Ferenczy Kölcsey-szobrával kapcsolatosan azonos céllal. József nádor három nappal később, március 22-én átküld- te a két beadványt Kubinyi Ágoston igazgatónak azzal az utasítással, hogy a szobrokat nézze meg Ferenczy műhelyében Pollack Mihály építésszel és múzeumi elhelyezésükre tegyen javaslatot „az épületterv megváltoztatása 's rendeltetésétőli elvonatása nélkül".'" Ezt az igazgató március 31- én kelt felterjesztésében meg is tette, és figyelembe véve a Kisfaludy-emlékmű 300 mázsányi súlyát és 3 és Vi ölnyi magasságát, Pollackkal egyetértésben annak elhelyezésére a múzeumépület két belső udvarának egyikét ajánlotta. " Ez az elképzelést azonban nem nyerte el József nádor tetszését, mert szerinte az az épület tervével nem férne össze és az udvaron való szabad átjárást is akadályozná. Tehát a Kölcsey-szoborral ellentétben a Kisfaludy-szobor elhelyezésének javaslatát nem fogadta el, és újabbat kért immár a múzeum előtti téren kijelölve. Ezzel egy időben (1846. június 18-án) a nádor azt is elrendelte, hogy addig is, míg az emlékmű végleges helyét megállapítják, szállítsák 125 126 127 16. kép A Kisfaludy Károly-emlékállítás ügyének legfőbb alakja: Toldy (Schedel) Ferenc. Barabás Miklós litográfiája. MNM Történelmi Képcsarnok, ltsz.: 3992 125 Ferenczy István levelei i. m. 355-361. 358-359. Ferenczy István Ferenczy Józsefnek. Buda, 1845. március 6. 126 MNL OL N 24 AMN 695-696/1846.;vö. Hoffmann E. i. m. 157. 127 MNL OL N 24 AMN 926/1846. 60