Folia Historica 33. (Budapest, 2018)

I. TANULMÁNYOK - Kiss Etele: Vértálak - nyitott kérdések

találunk utalást. A termelés virágkorát, úgy tűnik, az 1470 és 1550 közötti időszak jelenti, ami többé-kevésbé megfelel néhány ismert tál ábrázolásának is, viszont a 16. század második felében és a 17. század elején már jelentősen megritkulnak ezek az utalások, ami a mesterség hanyatlására utal. Ehhez képest a mesterek munka közbeni ábrázolásánál (Hausbuch, Amman) általában szabadon trébelt tálak jelennek meg, ezek rajzai azonban sem a fennmaradt tálaknak, sem a forrásoknak, néha még a rajzot kísérő leírásnak sem felelnek meg. Ez utalhat a mesterség viszonylag titkos gyakorlására, ami a nürnbergi protekcionizmus ismeretében nem lenne meglepő, bár nehéz feltételezni azt, hogy egy ilyen egyszerű technika, mint az odorba, negatív verőtőbe verés, ami már Theophilus presbytemél is megjelenik, s amire még a kereskedők is elég következetesen utaltak, ne lett volna ismert szélesebb körben. A viszonylag hiányos forrásanyag azonban még mindig gazdagnak tűnik ahhoz képest, ami a tényleges művészi formálásért felelős acélminta vésnökeivel, a Formschneiderekkel kapcsolatban fennmaradt, akik esetében teljesen elenyészőek az adataink. " ' Ennek nyilván a kereskedelmi forgalmazástól való távolságuk, illetve a termékeik forgalmazására vonatkozó még szigorúbb szabályozás lehet az oka. A készítés során, bár a források általában a munkafázisok kézi jellegét emelik ki, áttételesen a vízimalmok által nyújtott gépesítés korlátozott használatára következtethetünk. A legnagyobb vita a nyomott tálakat készítő műhely vagy műhelyek körül alakult ki, az eddigi elemzés inkább Egyeki-Szabó Tamás nézetét támasztja alá azzal kapcsolatban, hogy a felhasznált negatív nyomótövek és poncolók azonosak lehettek, s ez egyetlen műhelyt vagy rendkívül szoros műhelykapcsolatot feltételez az előállítás során. Ezek a nyomótövek hosszú ideig, akár egy évszázadon keresztül is használatban maradhattak, ami részben a melegen megmunkált sárgaréz képlékenységének is köszönhető. Ez a tálak Nürnbergen kívüli előállításának lehetőségét elég valószínűtlenné teszi. A nyomótövek mintáinak kialakítását és relatív kronológiájuk megállapítását ebben a tanulmányban csak eléggé átfogóan tudtuk tárgyalni, de a rendelkezésre álló adatok megerősítik Egyeki-Szabó, majd Tiedemann nézeteit arról, hogy a mesterség a 15. század közepe táján már létrejött, eleinte umbós edényeket hoztak létre, poncolás nélkül, majd fokozottan megnőtt a középmotívumok szerepe, s ezzel együtt a ponco- ló használata. Ezt a kronológiát és a nürnbergi lokalizációt néhány nürnbergi forrás is alátámasztja az adott korszakból. Eközben a tálak anyagának fokozatos elvékonyításá- ra, és emiatt dróttal megerősített felhajtott peremekre a 15. század végétől fogva ismerünk példákat. Bár a műhely kezdeti lokalizációjára nincs egyértelmű adatunk, a minták használata jelentős kontinuitást mutat a legkorábbi rozettás csoporttól fogva. A következő tanulmány a Nemzeti Múzeum tálainak katalógusszerű bemutatásán keresztül az egyes minták, feliratok eddig ismert mintaképeit próbálja számba venni, ezeket értelmezni, felállítva kronológiájukat, illetve igyekszik majd a rajtuk alkalmazott poncolók adatait is összegyűjteni. 103

103 Lockner, H. Messing i. m. 73-77. Hampe 1904-es forráskiadványában számos esetben megjelennek a Formschneiderek, akik a könyvfestőkkel (Buchmaler) képeznek egy mesterséget, de ezek a források nem tevékenységükre, hanem inkább a munkán kívüli - néha botrányos - viselkedésükre nyújtanak adatokat.

28