Folia Historica 33. (Budapest, 2018)

II. KÖZLEMÉNYEK - Kiss Gábor - Tóth Endre: Adatok Niklovits Károly gyűjtemény gyarapítási tevékenységéről

Oikonomidest abban, hogy a korona többi lemezét is hamisítóidnak tartsa. A Rómában feltűnő, úgynevezett „exarcha kincse" minden bizonnyal a 19. század második felének legnagyobb régészeti műtárgyhamisítása volt: a 6-7. századi stílusban préselt mintákkal díszített arany és ezüst lemezeket feltehetőleg Budapesten vagy legalább is a monarchiában készítették.*

Az ajándékozások azonban nem szűntek meg teljesen; köztük talán a legnevezetesebb Niklovits Károly kiváló éremgyűjteménye volt, amit tulajdonosa a Magyar Nemzeti Múzeumra szándékozott hagyni. Mivel végrendelet nem készült, a halálát követő örökösödései per után a gyűjtemény (darabszáma 40 ezren felüli) a Nemzeti Múzeumba került. A lezárt és lepecsételt szekrényeket az 1970-es években bontották fel. Egyik ilyen alkalommal beszélt nekem Huszár Lajos arról, hogy Niklovits hogyan jutott hozzá gyűjteménye egy részéhez, amelynek egyes darabjai Magyarországon szinte beszerez- hetetlen ritkaságok. Niklovits ezeket erdélyi aranytallérokért cserélte. Csakhogy ezeket a külföldön különösen értékelt tallérokat hamisíttatta. Ez a tevékenységét a két háború között muzeológusi körökben ismerték.1

Niklovits kétségtelenül nagy hozzáértéssel gyarapította a gyűjteményét, csere és vásárlás útján egyaránt.'1 Nemcsak magángyűjtőkkel, hanem a vidéki múzeumokkal is kapcsolatban állt. A számára szükséges, tovább cserélhető tárgyakat nem ellenérték nélkül szerezte meg. A következő két történet szemlélteti megtévesztő eljárását, amiről a múzeumi leltárkönyvek és iratok tanúskodnak. Mindkét esetben a lebonyolításban volt a „csalafintaság". Az eljárás éppúgy elárulja Niklovits szakértelmét, mint etikátlan módszereit. Az egyik esetben a cserével félrevezette a későbbi kutatókat, a másik esetben egy hun kori aranycsatot juttatott ki az országból. Az első a veszprémi, a másik a szombathelyi múzeumban történt a 20. század első évtizedeiben.

Legkésőbb a milleniumtól kezdve nemcsak a szakemberek tudtak arról, hogy Veszprémben, a királynék városában, a vár alatti a völgyben Szent István apácakolostort alapított. Az alapító oklevél a 20. század elején több alapvető publikáció miatt a tudományos érdeklődés és vita középpontjába került. Méltán, hiszen a legkorábbi hazai

6 Oikonomides, Nicolas: La couronne dite de Constantin Monomaque. Travaux et Mémoires 12. (1994) 241-266.

7 Nicolas Oikonomides véleményét Kiss Etele cáfolta: Kiss Etele: Új eredmények a Monomachos- korona kutatásában? Folia Archaeologica 46. (1997) 125-164.

8 Tóth Endre-. Az „exarcha kincsé"-nek Magyarországon felbukkant darabjai. In: Történelem - Kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából Magyarországon. Szerk.: Mikó Ar- pád-Sinkó Katalin. Bp., 2000.452M53.

9 Niklovits Károlyról és gyűjteményéről: Soós Ferenc: Magyar numizmatikusok panteonja. Bp., 2010. 172.; Tóth Csaba: Adatok a Niklovits-éremgyűjtemény történetéhez. In: In memoriam Ludovici Huszár. Bp., 2005. 372-380.

10 Niklovits hamisító ténykedése ismert kellett, hogy legyen szakmai körökben, mert a Savaria Múzeum leltárkönyvében Mozsolics Amália 1941-ben a körmendi lelőhelyű őskori aranylemezekkel kapcsolatban feljegyezte: „1941. március 27.40/1941. tétel: Velem (?) Tompa [Ferenc] állítása szerint e darabok hamisítványok és Mauthner Ödön és Niklovits Károly műhelyében készültek".

11 Részletesen Tóth Cs. i. m. írt róla.

174