Folia Historica 32. (Budapest, 2017)
II. KÖZLEMÉNYEK - Gál Vilmos: A lövészárkok művészete. Első világháborús frontemlékek a Magyar Nemzeti Múzeum Egyedi Tárgyak Gyűjteményében
Grafika, festészet, képeslap készítés Bár az első világháborúban a fénykép egyértelműen átvette a grafika helyét a hírlapok vizuális interpretációjában, a rajzok személyessége révén továbbra is helyet követelt magának az újságokban: „A fényképezőgép a leghívebb és legmegbízhatóbb tanúja az eseményeknek. De vájjon megörökit-e a fénykép mindent, meg tud-e mindent látni, és nem marad érzéketlen bizonyos dolgok iránt? [...] De vannak dolgok, úgy érezzük mi magunk is, melyeket a fényképek el nem mondhatnak. Vannak, melyeken a fotografusmasina hatalma megtörik s amikor hatalmasabb és szószólóbb a fotográfiánál egy vázlat, melyet művész keze vetett papírra."2" A hátországban hadikiállításokon, művészeti szalonokban időről időre bemutatták a sajtóhadiszállások hívatásos művészeinek alkotásait. Ezek a művek többnyire nem a fronton, vagy nem az első vonalban készültek, így annak borzalmait sem tudták megörökíteni, kevés kivételtől eltekintve. „A világháború művészei többnyire front mögöttiek voltak. Láttunk is tőlük végtelen sok unalmas dolgot: lomha trénjeleneteket, sajtóhadiszállási arcképeket, tábori konyhákat, a hadikórházak lábbadozóit (!), a behí- vottak élelmesebb fajtáját. Magán a harctéren kevesen rajzoltak. Igaz ugyan, hogy aki egy ütközetet meg tudott nézni, az nem felejtette el az ott szerzett benyomást és ennek alapján emlékezetből is alkothatott, ha megvolt hozzá egyébként a hivatottsága. Akadt azonban olyan is, aki elővette a tűzvonalban is a ceruzát vagy az ecsetet."20 21 Ugyanakkor volt a hivatásos művészek között is kivétel. így Mednyánszky László fronton készült híres alkotásai mellett a przemysli erődben alkotó Sződy Szilárdot is érdemes kiemelni, aki rendkívül jelentős munkát végzett a körülzárt erődben. A frontra harci állományban érkező, hivatásos, illetve tanulóidejüket töltő művészek több esetben tehetségüknek köszönhetően kedvezőbb helyzetbe kerültek. Alkotásaikat azonban ebben az esetben nem a művészi szabadság ihlette, illetve nem önálló mondanivaló vezérelte, hanem feletteseik megrendelésére kellett dolgozniuk. Erre utal Zsögödi Nagy Imre visszaemlékezéseiben talált két fontos idézet is: „Hívnak fel az előretolt állásból. Nem tudhattam, mi a baj, a küldönc mondja, Csanády altábornagy s egy csomó tiszt van ott. »Imre, az áldóját! vajon mi lesz veled?« Azelőtt való nap kaptam egy dorgálást a kilőtt töltények szanaszét hányódása miatt. Nagy lihegve megérkezem, jelentkezem.- Zászlós úr, maga csinálja ezeket a szobrokat? - Helyben vagyok, gondolom.- Gipszbe tudná önteni?- Igen. A segédtiszthez fordul, Barabás századoshoz.- Kérem, a zászlós urat egy szakasz géppuskával berendelem az ezredtörzs védelmére. A kiképzést azonnal kezdje meg. Egy hét alatt géppuskás parancsnok lettem, dupla felvétellel, s főleg nagy járási szabadsággal, festő- és szobrászlehetőséggel. [...] 20 Nagy Endre vázlatkönyvéből. Az Érdekes Újság 3. (1915) 52. sz. december 26. 36-39.36. 21 Felvinczi Takács Zoltán-. A sipotei fogolytábor festője az éhenhalók között. Budapesti Hírlap 50. (1930) 73. sz. március 30. 6. 236
