Folia Historica 32. (Budapest, 2017)

II. KÖZLEMÉNYEK - Gál Vilmos: A lövészárkok művészete. Első világháborús frontemlékek a Magyar Nemzeti Múzeum Egyedi Tárgyak Gyűjteményében

Figyelemreméltó, hogy a katonák jelentős energiát fordítottak lövészárkaik, illetve fedezékeik csinosítására. Ehhez főként élő növényeket, fát, illetve követ és agyagot használtak fel. Egy katona egész levelet szentelt arra, hogy saját maga építette fedezékét írásban, illetve rajzok segítségével bemutassa édesanyjának. E gondos figyelmesség minden bizonnyal abból következett, hogy meg szerette volna nyugtatni az otthoniakat biztonságáról, kényelméről.'

A frontharcosok számára nagyon fontos volt a tartalékállásokban saját maguk által kiépített kényelmes fedezék. A tartalékban eltöltött időben a béke, a nyugalom és a civil hétköznapok foglalatosságai felértékelődtek, mint amilyen a fürdés lehetősége is volt: „Négy hónap óta nem fürödtem és most aztán beleültem a nagyszerű meleg vízbe és leáztattam a hónapos - retket. Megfogadtam, hogy gyakran megyek fürdeni." "

Ugyanakkor - ha a megszokott, otthoni kényelem mértékéhez viszonyítva lehetetlen is volt - a harctéri fedezékeket is minél szebbé, otthonosabbá tették a katonák. A harctéri foglalatosságok egyik legjellemzőbbje a zenélés volt, amelyet az ellenséges állások lakói sem irigyeltek a másik féltől, rendszeres volt a zene „megosztása" a harcoló felek között a nyugodt időszakokban: „Vagy két hónapig egy állásban éltünk. A gödrök lassan ösz- szeértek, helyenként két méter mélységgel. Mindennap ástuk, javítottuk, hogy széppé és élvezhetővé s főleg használhatóvá tegyük, mivel ha esett az eső, úsztunk a lében. Ezt is megszoktuk, mint mindent, ha muszáj, ez pedig nagy úr. [...] A muszkákkal minden este povedáltunk. Kiépítettünk egy előretolt állást a völgy felé, futóárokkal, ahol a legszívesebben töltöttem a napot vagy éjjelt. Volt egy harmonikánk, azt kínoztuk."12

A fedezékben, illetve a pihenőben töltött idő alatt - sok-sok újság tudósít erről írásban és képben is - a katonák számára nagyon fontos volt az állatok jelenléte. A lovas katonákról nem kell beszélnünk, milyen szoros viszony fűzte őket hátasaikhoz. De rendkívül sok más állat is megfért a katonákkal a fronton. A legtöbb a macska, ü- letve kutya volt, de gólyáról, sasról, rókáról, nyúlról, illetve egérről is tudunk, amelyek háziállatként, szórakozást nyújtó barátként éldegéltek gazdáikkal.'3 Egy ilyen barátságot örökít meg Zsögödi Nagy Imre: „Egyszer egérrágásra leszek figyelmes. Nemsokára jelentkezett is a cvibakomon. Nem zavartam, hadd éljen. Lassan megszoktuk egymást, főleg ő engem, s úgy megszelídült, hogy egy szép napon a kezemből evett. [...] Az egeret minden útra magammal vittem, s így közismert személyiség lett. »Hol az egér?« - hívtam a zsebemből, s ő bevágta a kéznél levő ennivalót két lábra állva, első lábával forgatva. Óriási szórakozásom volt ez az állat."’4 10 11 12 13 14

10 Gaál József tábori lapja édesanyjához, amelyen írásban és néhány rajzban mutatja be fedezékét. 1918. július 7. József Á. i. m. [91.]

11 Műnk Artúr. Napló 1915-1916. (Életjel Könyvek 79.) Szabadka, 1999. 66.

12 Zsögödi Nagy Imre: Följegyzések. Csíkszereda, 2012.51.

13 Hasonló történetekről több fénykép is megjelent Az Érdekes Újságban. Az Érdekes Újság 4. (1916) 36. sz. szeptember 3.14.

14 Zsögödi Nagy I. i. m. 52.

232