Folia Historica 32. (Budapest, 2017)
I. TANULMÁNYOK - Kollár Csilla: Középkori miseruhák kutatás- és gyűjtéstörténetéről a Magyar Nemzeti Múzeum Textilgyűjteményének néhány kiemelkedő darabja kapcsán
A muzealizálás megkésettségéről és a 20. század gyűjtési gyakorlatáról részletesen tájékoztat Divald Kornél Bujdosó műkincsek címen, az 1930. évi egyházművészeti kiállítás kapcsán, A Műgyűjtőben megjelent írásában.37 Megemlítette, hogy volt idő, amikor közgyűjteményeink vezetői középkori magyar festményt vagy szobrot fölajánló emberekkel szóba sem álltak. „S a régi Felső-Magyarországon még 25-30 év előtt is régiségek rendszeres gyűjtésével csak többnyire bécsi egyházi műkereskedők ügynökei s osztrák és csehországi múzeumok megbízottai foglalkoztak. Felvidéki kutatásaim közben nem egy helyen emlegettek egy Mihalovics nevű bécsi utazót, aki egyházi fölszerelésekkel kereskedett s újért cserébe ládaszámra szerzett és szállított ki az országból középkori miseruhákat és ötvösműveket. Szinte biztosra vehetjük, hogy amikor ismeretlen eredetű középkori miseruhával osztrák magán- és közgyűjteményekben találkoznak, az mind így és más hasonló módon került oda Magyarországról, ahol a középkorban az egyházi és vüági öltözetek pompája oly általános volt, mint kevés nyugateurópai országban."38 39 40 Csalódottan jegyezte meg, hogy 1903-ban megjelent Szepességet ismertető könyve sem talált nagy visszhangra, a fellehető műkincsekért nem kapkodtak a közgyűjtemények. Csak Varjú Elemér lépett fel a felvidéki tárgyak megszerzésért, jóval később. Pedig a használatból kikopott, a falu népe számára értéktelennek tűnő középkori egyházi felszerelésekhez sokszor ingyen is hozzá lehetett jutni. Gyűjtőkörútjairól a következőképpen számol be: „Rokitón a torony nyílt pitvarában, a Szent Mihály lován összegöngyölítve fekete vászon koporsótakaró hevert s hogy szétbontottam, rávarrt XIV. századbeli hímzett kazula kereszt tűnt elő ciprusi aranyfonállal varrott csigás alapon, színes selyemmel hímzett Passió jelenetekkel."3 Az első vüágháború alatt a Magyar Nemzeti Múzeum sokat tett azért, hogy ezekben a vészterhes időkben gyűjteményében biztonságba helyezze a még egyházi tulajdonban lévő, veszélyeztetett középkori egyházi öltözeteket. 1915. február 4-én a Nemzeti Múzeumból a következő levelet küldték a zalahágysági plébánosnak: „Főt.(iszteletű) Plébános Úr! Nagyemlékű elődöm Rómer Flóris egyik archeológiái dolgozatából tudom, hogy a zalahágysági plébániának volt egy régi casulája, amelyet hátán hímzett, Sz. Péter és Sz. András alakjával ékes kereszt díszített. Miután a M. N. Múzeum régi egyházi ruhái között egy sincs, amely a Dunántúlról származnék, bátor vagyok azzal a kérelemmel fordulni [...], kegyeskedjék tudatni velem, megvan-e még ez a régi ruhadarab s ha igen, méltóztatnék-e azt egyenlőre megvizsgálás céljából a Múzeum igazgatóságához beküldeni."43 Sajnos a levélre nem érkezett válasz. 1916. november 16-án a vágtapolcai római katolikus plébániának írtak a múzeumból egy középkori kazula ügyében. Kérték, hogy a használaton kívüli középkori kazulát illő összeg fejében engedjék át a múzeumnak, ahol is látogatók ezreinek fogja okulását és gyönyörködését szolgálni. Megemlítették, hogy van már ugyan egy kisebb gyűjtemény 15-16. századi öltözetekből a múzeumban, de egy sincs az ország északnyugati részé37 Divald Kornél: Bujdosó műkincsek. A Műgyűjtő 4. (1930) 6-7. sz. június-július 173-175. 38 Uo. 173. 39 Uo. 174. 40 MNMI ÉRT 41/1915. 16
