Folia Historica 32. (Budapest, 2017)

II. KÖZLEMÉNYEK - Prohászka László: A Svéd Királyi Szeráf Rend magyar kitüntetettjei

Gusztávot és nejét, Szilvia királynét viszonzás­ként ugyanekkor a Magyar Köztársasági Érdem­rend nagykeresztjével tüntették ki.)28 29 1993-ban Lech Walçsa lengyel, 1995-ben Guntis Ulmanis lett és Algirdas Brazauskas litván elnök kapta meg a legmagasabb svéd érdemrendet. A kitüntetettek hazáját nézve egyértelmű, hogy az 1990-es évek elején rendszerváltó országok államfőit kívánta Svédország elismerni a legmagasabb érdemrend­del. Erre a tényre utalt az is, hogy 2009-ben a Rend történetét bemutató kiállításon a fenti négy állam­fő címertáblája - a finn és az izlandi államfőével együtt - közös tablón volt kiállítva a stockholmi Királyi Palotában. Göncz Árpád fekete címertábláján a koronás magyar címer látható, körülötte a Rend láncával. Megemlítendő, hogy a tábla heraldikailag tökéle­tes pontossággal, nem fehér, hanem ezüst színnel ábrázolja a vágásokat a magyar címeren, amelyen a Szent Koronát is teljes hűséggel örökítették meg. (5. kép) Göncz Árpád kitüntetéseit köztársasági elnö­ki hivatali idejének lejártát követően a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárában helyezte letétbe, azzal a kikötéssel, hogy protokolláris viselési kö­telezettsége esetén az Éremtár a rendezvény ide­jére kiadja részére a szükséges érdemrendet/ A Királyi Szeráf Rend példánya piros színű dobozban található. A doboz mérete 138x230 milliméter, magassága 94 milliméter. Tetején aranyozott betűkkel a XVI. CG monog­ram látható, fölötte a svéd királyi koronával. A doboz belseje vüágoskék, a fedél belső pámázata sárga színű, középen a gyártó, a stockholmi C. F. CARLMAN AB hivatalos udvari szállító cégjelzésével. A fedél belső pámázatába tűzve 7 milliméter átmérőjű, kék színű miniatűr rozetta található. (6. kép) A rozetta 15x9 milliméteres sárga szalagon van, hátul tű biztosítja a ruhára tűzés lehetőségét. Az enyhén domború, ezüstből készült csillag a dobozban sötétkék bársony alátét­re került. A csillag máltai keresztet formáz, a keresztszárak között egy-egy (összesen négy) szárnyas angyalfejjel. A kereszt nyolc csúcsát egy-egy gömb zárja. Az ezüstszí­nű csillag 32 milliméter átmérőjű, kör alakú, világoskék zománcos középpajzsán a latinkereszt és az IHS betűk fehérek, a három korona aranyszínű, alul a három szög fekete. A 93 milliméteres csillag hátoldalán nincs ábrázolás, rajta horogba akasztható 6. kép A Királyi Szeráf Rend dobozának belső párnázata a miniatűr rozettával (A szerző felvétele) 28 http://hu.wikipedia.org/wiki/A_Magyar_Erdemrend_nagykeresztje (2014. február 24.) 29 G. Héri Vera-Kőhegyi Mihály: Az észt Pro Terra Mariana érdemkereszt. Az Erem 57. (2001) 2. sz. 51-52. 51. 127

Next

/
Oldalképek
Tartalom