Folia Historica 31. (Budapest, 2016)
I. KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES T. NÉMETH ANNAMÁRIÁT - Kiss Erika: Új életre virrasztott haj dánkor - Egy mentekötőről
9. kép Az ovális tag a rászerelt kora újkori boglárral (Fotó: Dabasi András) az általa nem ismert - mert esetenként még nem is létező! - szakkifejezés helyett alkot egy olyan szót, szókapcsolatot, amellyel a tárgyat egy általa ismert jelenséghez köti, körülírja annak funkcióját. Ezt azonosítja az általa valószínűleg forrásból ismert nyakbavető kifejezéssel, amely a 18. század végén, a 19. század elején már nem volt napi, köznyelvi kifejezés. Jankovich kora újkori forrásismeretére hozhatjuk példaként alkalmazását. Nyakbavető-nek nevezett ékszerekkel a 16. századtól a 17. század utolsó harmadáig találkozunk a magyar nyelvű forrásokban, férfiak és nők tulajdonában egyaránt. Maga a kifejezés azt tükrözi, hogy valószínűleg a fejen áthúzva vették fel, a súlyuk, leírásuk alapján nagyméretű, a vállon (a felsőruházat vállrészén) kiterülve viselt ékszert. Nem tudjuk egyelőre a forrásokban szereplő ékszereket összekötni a tulajdonosok viseletével; elképzelhető, hogy a nyakbavetők az Európa kora újkori divatjában vezető szerepet vivő spanyol szabású viselettel együtt, annak oldalvizén terjedtek el nálunk is.' Fennmaradt példánya sajnos nem ismert ennek az ékszertípusnak. Ebből viszont óhatatlanul arra következtethetünk, hogy mivel anyaguk, súlyuk alapján igen értékes darabokról volt szó, divatjuk megszűntével egyszerűen reciklálták az emlékeket; a köveket újrafoglalták, 7 8 7 Olyan lánc-típusú ékszert jelölt, amelyek legalább tucatnyi, többnyire 12-20 drágaköves tagból álltak, valószínűleg rugalmasan, lánctagokkal összefűzve. A tárgyak a korszak legdrágább, ez pedig a kora újkori mércével jelölve egyben azt is jelentette, hogy a legsúlyosabb ékszerei közé tartoztak, minden esetben gazdag drágakő- és zománcos díszítéssel. Ezzel függhet össze, hogy a gyűrűkkel, láncokkal ellentétben sokkal ritkábban említik a források. 8 Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy általában olyan főúri tulajdonosok birtokában találkozunk velük, akik körében kimutatható a spanyol szabású öltözék megléte is. Mivel az inven- táriumokból való kiszorulása feltűnően egybeesik a spanyol szabású (női) viselet eltűnésével, legalábbis érdemes megkockáztatni a feltételezést: a spanyol viselet egyik jellegzetes, sok-sok Habsburg portrén megfigyelhető látványos ékszerével azonosíthatjuk a nyakbavető-t. L. Tompos Lilla-. Magyar és spanyol női viselet Magyarországon a 16. században. Korunk 3. folyam 19. (2008) 7. sz. 36-45. 90
