Folia Historica 31. (Budapest, 2016)

I. KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES T. NÉMETH ANNAMÁRIÁT - Ridovics Anna: III. Károly pozsonyi koronázási érmei nyomán készített delfti fajansz tányérok

1712-ben. A megrendelő célja az volt, hogy reprezentatív emléktárgyakat készíttes­sen e nevezetes esemény alkalmából. A tárgyak egyben kifejezik VI. Károly erkölcsi alapelveit (Constantia et Fortitudine), szilárd törekvését arra, hogy jogosnak tartott örökségként megtartsa a spanyol koronát (Tuta est tot iuncta coronis). A felhőktől öve­zett glóbusz egyben világhatalmi törekvéseit, a keleti és a nyugati Habsburg birodalom egyesítésének vágyát is sugallja. A pozsonyi tálakat eddig publikáló szlovák kutatók azt feltételezik, 1 hogy az értékes delfti tálakat a szertartás utolsó eseménye, a koronázási lakoma másnapján tartott fogadás alkalmából adták ajándékként a magas rangú vendé­geknek. Főleg azoknak a főuraknak, akik előző nap kitüntető módon étekfogóként, vagy más módon segédkezhettek a királyi lakomán. A koronázás előtt már két nappal Károly Bécsből Pozsonyba érkezett, a királyi várban foglalta el a rezidenciáját.31 32 33 A harmadik napon a Szent Márton templomban ko­ronázták meg. A koronázási lakomát ugyanezen a napon, 1712. május 22-én a 17. század közepétől élő szokásoknak megfelelően a pozsonyi királyi vár lovagtermében tartot­ták. Esterházy Pál nádor, Csáky Imre kalocsai érsek, Keresztély Ágost esztergomi érsek-bíboros, Guilio Piazza pápai nuncius és a velencei követ, Vettor Zane ültek egy asztalnál a királlyal. A forrásokból ismert, hogy az asztalnál helyet foglalók számára ki hozta a kézmosó vizet, kik voltak a törülközőt átadó személyek, az előmetélők és a pohárnokok. A királyi lakoma után a vár termeiben asztalhoz invitálták az előkelő ven­dégeket, sőt a teljes magyar országgyűlést is. A vár közelében pedig megvendégelték az ünneplő néptömeget, húst sütöttek, vörös és fehér bor folyt a szökőkútból. Másnap a király fogadta a főnemesség válogatott képviselőit, és megajándékozta őket: Esterházy Pál nádor gyémántos gyűrűt kapott, Esterházy Mihály magyar királyi udvarmester (1692-1721), illetve Czobor Márk ajtónállómester (1692-1728) művészi kivitelezésű pál­cát (amelyekkel a szertartás egyes elemeit „vezényelték"), a ceremónián kardot vivő Kéry János lovászmester (1700-1731) értékes kardot, Batthyány Ferenc34 35 pohárnok­mester (1693-1718) pedig csiszolt üvegkelyhet, amelyből maga Károly ivott, amikor a koronázási lakomán köszöntőt mondott. Fajansz vagy porcelán tárgyakról tehát eddig semmiféle említés nem bukkant fel a forrásokban sem az ajándékok, sem a pohárszékre került tárgyak, sem az ünnepi 31 Toranová, E. i. m. 205-209.; Holcik, S. i. m. 34-36. 32 Bartonick Emma: A magyar királykoronázások története. Bp., 1987. 154M59.; Liinig, Johann Christian: Teátrum ceremóniáié historico-politicum oder Historisch- und Politischer Schau- Platz Aller Ceremonien... Leipzig, 1719-1720. Tom. I—II. 65-66. 33 Pálff}/ Géza: Koronázási lakomák a 15-17. századi Magyarországon. Az önálló magyar királyi udvar asztali ceremóniarendjének kora újkori továbbéléséről és a politikai elit hatalmi repre­zentációjáról. Századok 138. (2004) 5. sz. 1005-1101.1094-1097. 34 Holcik, S. i. m. 36. Tévesen Batthyány Pált említ. 35 Holcik, S. i. m. 34-35.; Pálffy Géza szíves közlésén alapuló módosításokkal és kiegészítésekkel: Esterházy Miklós helyett Esterházy Mihály magyar királyi udvarmester (1692-1721), illetve Czobor Miklós helyett Czobor Márk ajtónállómester (1692-1728). 41

Next

/
Oldalképek
Tartalom