Folia Historica 31. (Budapest, 2016)
II. TANULMÁNYOK - Gróf Péter: Görgei Artúr visegrádi évtizedeihez
lándzsát törtél már mellettem! Légy tehát ezentúl is jóltevőm, csak hogy más irányban. Szerezz munkát számomra; az Isten megáld érte! Szégyent vallani aligha fogsz velem. A mihez értek - elméletileg s némi részt gyakorlatilag is, mindenesetre annyit, hogy rövid idő alatt belé találjam magamat - elősorolom a következőkben: Erdei, mezei, szőllei gazdászat, kertészet. Bánya- és huta-ipar: ez utóbbit illetőleg leginkább a vas gyár-ipar különféle ágai. Építészet mindenféle neme. Üzleti levelezés, könyvvezetés, pénzkezelés. A földmívelésnél egyelőre csak mint segéd volnék alkalmazandó, mivelhogy az ezen szakmába vágó újabb találmányokkal, elébb meg kellene ismerkednem - némi útmutatás mellett. Mind azon iparágakban ellenben, melyek valami vegytani processusra vannak alapítva, meglehetősen otthonos vagyok a nélkül is. Legerősebb oldalam a tűzzel való bánni tudás, az egyszerű szobafűtéstől kezdve egész az aczélforrasztásig - a hozzá kellő építészetet is beleértve. A reál-tudományok és ismeretek e szakmájával 17 év óta különös előszeretettel bajlódtam és nem csak elméletben, hanem valahányszor csak alkalmam nyílt rá - in praxi is. Ismereteim e lajstroma szerint nézz körül, barátom! - régibb, újabb, rokoni, baráti, üzleti összeköttetéseid határán, kérlek! Hát ha Isten irgalmából mégis valami olyféle üres állomáson akadna meg szemed, mely becsületes munkáért tisztességes megélhetést nyújthatna*? Lehetetlen, hogy e sorok elolvasásánál bizonyos «valami» meg ne szólaljon lelkedben: «Hát a magyar kormány?!» Erre hadd feleljek én. Engem pártfogolni nem áll sem kötelességében, sem tehetségében a magyar kormánynak. Kötelességében nem: mert életem legtermékenyebb 18 évétől nem a magyar király fosztott meg, hanem az osztrák császár: tehetségében nem: mert ép a kezem-lábam; nem vagyok munkaképtelen csonka honvéd; - és hivatalosan engem - népszerűtlenségem tiltja. S még valamit. A kik csak annyit tudnak felőlem, hogy nekem 4000 ft járt ki évi tartásul: méltán kérdhetik, miért nem takarékoskodtam hát annak idejében? E kérdésre a következő adatok feleljenek helyettem: Internáltatásom első hat évében nem kaptam semmit; aránylag pedig éppen e hat év volt a legköltségesebb időszak; éppen akkor hozzám fordulván szerencsétlen bajtársaim közül hol egyik, hol másik olyan, kinek éppen semmije sem volt. Eltengődtünk tehát részint azon 500 imperialból, melyet (magam erszényéből kényteleníttetvén födözni az útiköltséget Nagy-Váradtól Krakkónak Klagenfurtba) «kölcsön» leple alatt útravalóul adott Paskievics, - részint saját magamnak és nőmnek parányi vagyonából, - részint a könyvemért kapott honoráriumból, - nagyobbrészt pedig oly kölcsönökből, melyeket, némely keresetforrásnak (a mint akkor még látszott) napról napra várható megnyílása reményében vettem volt fel. S mikor aztán ez irányban is leesett a hályog a szememről és második gyermekem születvén, a legégetőbb szükség arra kényszerített, hogy szabadon bocsáttatásért, vagy illő tartásért folyamodjam: adtak elébb 1200, majd 1800, végre 2000 forintot évenkint. «Ebből adósságot is fizetni, meg is élni - nem mondom, hogy éppen merő lehetetlenség lett volna. Hanem hát - mikor énrajtam is beteljesedének a Szentírás szavai, miszerint «Nem csak kenyérrel él az ember.» 268
