Folia Historica 31. (Budapest, 2016)
II. TANULMÁNYOK - Baják László: A magyar-bizánci kapcsolatokról és III. Béla királyi reprezentációjáról
Béla nyilván tisztában volt vele, hogy ha ostrommal kell bevennie Konstantinápolyi, ráadásul a normannok odaérkezése előtt, esélye sincs a sikerre. Meghozta tehát az adott körülmények között adódó egyetlen jó döntést, fogadta az új császár követeit és békét kötött. A magyar-bizánci szövetség zálogaként Béla feleségül adta Margit nevű lányát a császárhoz, és vállalta, hogy kiüríti az elfoglalt bizánci területeket. Nándorfehérvár és Barancs Margit hercegnő hozományaként került vissza a birodalomhoz. Nagyon valószínű, hogy Béla király, ha akarta volna, akár nagyobb területi engedményekre is rászoríthatta volna a nehéz helyzetben lévő basileiust. Az a körülmény, hogy Béla kényszer nélkül, önként visszaadta a birodalom elfoglalt területeit, igazolja, hogy hadjáratainak célja nem a területszerzés volt. Ez még akkor is igaz lehet, ha feltételezzük, hogy az új császárnak el kellett ismernie a korábban vitatott boszniai, dalmáciai és szerémségi magyar uralmat. Béla számára a jövő szempontjából nyilvánvalóan sokkal fontosabb volt megakadályozni, hogy császárváros a normannok kezére kerüljön. A basileius egyébként jól használta ki a békekötést, ugyanis immár az északon felszabadult seregét is a normannok ellen küldhette, amely azután november 7-én, Dimitrikánál meg is verte a fővárost fenyegető támadókat. III. Béla az eredeti célját tehát nem érhette el, ám hazaérése előtt még tett egy kísérletet, hogy az ingatag helyzetben pozíciókat, illetve beleszólási jogot szerezzen magának a bizánci belügyekbe. Feleségül kérte a néhai I. Manuél császár nővérének unokáját, lényegében a Komnénos család utolsó életben maradt tagját, az Andronikos által kolostorba kényszerített Theodóra Komnénét. Tervét azonban egyházi zsinat hiúsította meg, amely nem engedélyezte Theodóra számára, hogy a kolostort elhagyja. 2 Az események további alakulásából egyértelműen kitűnik, hogy III. Béla számára ez a kudarc jelentette császári ambícióinak végét. Uralkodásának további részében dinasztikus házassággal megpecsételt szövetség kötötte Magyarországot a bizánci udvarhoz. Összegezve megállapíthatjuk tehát, hogy III. Béla számára 1185-ig meghatározóak voltak a bizánci kapcsolatok, ugyanakkor viszont magyar királyként a magyar viszonyokhoz, illetve a nyugati egyház elvárásaihoz is alkalmazkodnia kellett. 1172 tavaszán a Bizáncnál jóval egyszerűbb és áttekinthetőbb viszonyokkal rendelkező Magyarország birtokba vétele a bizánci pénzzel és kísérettel érkező Béla herceg számára nem okozott problémát, és ellenállás nélkül vonulhatott be Esztergomba. Egyetlen komoly politikai ellenfele akadt csupán, a maga területén ugyancsak felkészült, párizsi tanulmányokkal kiművelt, elszánt gregoriánus főpap, Lukács, az esztergomi érsek. Az érsek követeket küldött a trón elfoglalására érkező Béla elé, nyilván, hogy a „göröggé" lett Béla szándékait kipuhatolja, és talán, hogy feltételeket is szabjon. Béla bizánci rutinnal, egy drága palliummal és feltehetőleg a palliummal szimbolizált főpapi kinevezés ígéretével ajándékozta meg a követet, hogy az kedvező jelentést tegyen róla. Lukács azonban tudomást szerezve az esetről az ajándékot megvesztegetésnek, sőt elítélendő simoniának tekintette, és megtagadta Béla megkoronázását. Béla hiába próbálta kiengesztelni Lukácsot, amikor az ortodox hitről a római egyházhoz visszatérve, esküvel erősítette meg III. Istvánnak 1169-ben a pápasággal kötött konkordátumát, amely többek között a pápai invesztitúrajog tiszteletben tartásáról szólt, az érsek hajthatatlan maradt. Könnyen lehet, hogy ebben az is szerepet játszott, hogy Lukács titokban inkább 12 12 L. Theodoros Balsamon. Moravcsik G y. i. m. 256. 187
