Folia Historica 31. (Budapest, 2016)
II. TANULMÁNYOK - Baják László: A magyar-bizánci kapcsolatokról és III. Béla királyi reprezentációjáról
Baják László A MA G YA R-B I ZÁNCI KAPCSOLATOKRÓL ÉS III. BÉLA KIRÁLYI REPREZENTÁCIÓJÁRÓL Régóta él a tudományos köztudatban az a sejtés, hogy III. Béla uralkodása összefüggésbe hozható a magyar királyi reprezentáció jelvényeinek megújításával, illetve a későbbi magyar állami szimbólumok kialakulásával. Komoly érvek szólnak amellett, hogy III. Bélához köthető a részben ma is létező magyar koronázási jelvényegyüttes létrejötte és a ma is használt államcímer kialakulásának kezdete. Sajnos a sejtések egzakt bizonyítását, vagy cáfolatát megnehezíti az a sajnálatos körülmény, hogy az Árpád-kor egyik legjelentősebb uralkodójáról lényegében nem maradtak fenn belső elbeszélő források, azaz Béla uralkodói motivációiról, cselekedeteinek értelmezéséről, amelyeknek a tárgyunk szempontjából a legnagyobb relevanciája volna csak másodlagos, idegen források töredékes adataiból vonhatunk le következtetéseket. III. Béla király uralkodása kivételes jelenség volt az Árpád-kori magyar történelemben. Nem is feltétlenül a személyes kiválósága, vagy eredményes uralkodása okán, hanem mert ő volt az uralkodásra leginkább felkészült királya az Árpád-kori Magyarországnak. Közismert tény, hogy 1163-ban, egy III. Istvánnal kötött békeszerződés nyomán a közép-bizánci kor talán legkiválóbb császára, I. (Komnénos) Manuél az ifjú, 14-15 éves Béla herceget magával vitte Konstantinápolyba, hogy saját fiú utód híján megtegye a kelet-római császárság trónörökösének. Manuél II. Géza király fiát, Béla herceget Konstantinápolyban Alexios néven átkeresztelte ortodox kereszténnyé, eljegyezte vele a Mária nevű lányát, és a saját császári címeiből kreált despotési címmel a birodalom második emberévé emelte, majd 1165 végén, nyilván a bizánci trónörökösök számára elengedhetetlen ismeretek elsajátítása után, a konstantinápolyi Blachemai templomban ünnepélyes keretek között a trónörökösévé nyilvánította, illetve a despotési címből következően, tulajdonképpen társcsászárává tette Béla-Alexiost. A meglepőnek tűnő döntés érthetőbbé válik, ha tudjuk, hogy a basileius I. László magyar király unokája volt, ahogy Béla herceg is László király bátyjának leszármazottja, azaz a császár tulajdonképpen egy távoli rokonát emelte maga mellé. Nem mellesleg a megállapodással Manuél elérte, hogy régi tervének megfelelően legalább északon helyreállíthatta a kelet-római birodalom egykori határait, azaz III. Istvántól Béla herceggel együtt elvileg megkapta a magyar Dalmáciát, valamint a Szerémséget is. A megállapodással a császár mellett az ifjú herceg is sokat nyert. A görög nyelv mellett a birodalom második embereként, belülről tanulhatta meg az akkori világ talán legfejlettebb államigazgatási szervezetének, és különös tekintettel a kifinomult diplomáciájának elvi és gyakorlati működését, 183
